8. Fejezet~ Can you love her more than this?

 Az éj újból leszállt, a sötétség újra a hatalma alá vonta a szigetet.
Ma hárman haltak meg.  A gyilkos nem bízta a véletlenre.
- Vajon Anyáék figyelnek minket a felhők közül? -kérdezte a vacogó Ginger Louis-t. Egy barlangban húzták meg magukat, remélve, hogy átvészelik az éjjelt.
- Biztosan. -suttogta Lou. -Ők a mi őrangyalaink, és nem hagyják, hogy bántódásunk essen. Hamarabb, mint hinnéd, meg fogunk innen szabadulni.- válaszolta, és egy pillanatra talán el is hitte a naiv szavakat.
- Hiányoznak. -csorgott végig egy könnycsepp Ginger arcán. -Eltelhetnek hosszú hónapok, évek, de minden percben éget a hiányuk. Sohasem fogom elfelejteni azt az utolsó estét. -mondta, közben idegesen csavargatta ujján az ezüstgyűrűt, amit mindig viselt, amitől soha egy percre sem vált meg. 
Az édesanyjáé volt, ez volt az egyetlen értéktárgy, amit a rendőrök meg tudtak menteni nekik. A gyűrű belsejében négy kezdőbetű volt belekarcolva, a család tagjainak  kezdőbetűje. L, mint Louis, G, mint Ginger, V, mint Veronica és D, mint Dean. Amikor hordta, úgy érezte, hogy a szülei még mindig vele vannak, mintha ők irányítanák minden lépését, minden mozdulatát.
- Egyszerűen nem tudok bele gondolni, ki teheti ezt a rengeteg szörnyűséget. Ki lehet az, aki mindennek a hátterében áll? -gondolkodott Lou. -Zayn, Harry és Sophie. Miért tenné bármelyikük is?
- Már csak egymásban bízhatunk. -nézett rá komolyan Ginger, és mindketten tudták, hogy ebben a helyzetben, már nem tudhatod, hogy mikor fordul ellened egy barátod.
- Aludj, ki kell pihenned magadat. Én addig vigyázok rád.
- De nagyon éhes vagyok.-nyafogta a lány.
- Most már ki kell bírnod, nem mehetünk ma már sehova, kész öngyilkosság lenne. Majd holnap reggel szerzünk ennivalót. -mondta Louis, húga pedig engedelmes befészkelte magát a hideg kövön. Louis halkan énekelni kezdett neki.

Az altatódal betöltötte a barlang csendjét, majd lassan ő is álomba merült.
Aznap este még öt szív dobbant ritmusra, aznap még öten hajtották fejüket álomra...

***

 Amikor reggel felébredtek, a tegnap esti testvéri egyetértésnek már nyoma sem volt. A nyirkos barlangban töltött este mindkettejüket megviselte. Az éhség a gyomrukat, a félelem pedig a torkukat mardosta. Ahogy az álom biztonságos világa szertefoszlott, újra bele kellett csöppenniük a kegyetlen játékba.

- Vissza kell mennünk a házba reggeliért, én már nem bírom tovább.

- A ház az utolsó hely, ahova vissza fogunk menni. A legtöbb ember ott vesztette az életét, és a gyilkos is valószínűleg ott tanyázik. -szólt Louis.

- Akkor tudsz jobbat?

- Az erdőben is biztosan találunk valami bogyót.

- Persze, és aztán meg sem kell várnunk, hogy a gyilkos megtaláljon minket, mert idő előtt megmérgezzük magunkat. Szó sincs róla, hogy én bármit is megegyek itt az erdőben.

- Mindig is makacs és erőszakos voltál, mi lenne, ha egyszer az életben hallgatnál rám? Olyan nehezedre esne? Úgyhogy most tegyél le erről az ötletről, mert nem fogunk vissza menni.

- Lehet, hogy te nem fog visszamenni, de én igen.

- Azt megnézem, hogy hogyan boldogulsz majd egyedül.

- Egész jól boldogultam az elmúlt években is egyedül, amíg te élvezted a sztárságot. -vágta a fejéhez feldúltan, majd sarkon fordult, és nagy léptekkel indult meg a ház felé.
 Louis pár pillanatig habozva álldogált, nem tudta, hogy kövesse-e, vagy sem.
Végül az egója győzedelmeskedett, és ahelyett, hogy Ginger után szaladt volna, a másik irányba fordult.
Végzetes hibát követett el...

***

 A szigeten néma csönd uralkodott, senki sem akarta felfedni hollétét.

A nap már magasan járt az égen, a forróság hullámai elöntötték az életben maradottakat.

Minden békés és nyugodt volt. 

Túl békés és túl nyugodt.

Aztán, mint derült égből a villámcsapás, hátborzongató sikítás rázta fel a csöndet, majd hatalmas füstoszlop szállt fel a villa irányából, és a nyugalomnak azon nyomban vége szakadt.

A füst egyre nagyobb lett, és a torokhangú ordibálás egyre fájdalmasabbá, egyre pánikszerűbbé vált, és a jajkiáltás végül szavakká állt össze.

- Louis!Louis!Louis! -kiabálta a haldokló. 

Louis, Harry és Sophie a sziget legkülönbözőbb pontjairól siettek lélekszakadva a házhoz, de addigra a kiáltások már abbamaradtak.

Elkéstek.

Az égett hús szaga a levegőben terjengett, a vörös tüzelő lángok kegyetlenül ölelték körbe Ginger aprócska testét. A tűz teljesen a hatalmába kerítette.

Hosszú vörös haja, még meg-meg csillant a tűz karmai között, de a bőre lassan szénné változott.

Louis hörögve, sírva próbált segíteni, saját ruháival eloltani, de pontosan tudta, hogy a húgát örökre elvesztette.

A lángok végre alábbhagytak, s Louis rázkódva guggolt le a holttesthez, tudta, hogy sohasem szabadott volna Gingert elengednie.

A halála az ő lelkén száradt.

A megfeketedett ujjakról lecsúsztatta a forró ezüstgyűrűt, és a szívéhez szorította, közben Harry megpróbálta biztatóan átölelnie, de fogalma sem volt, mit tehetne egy ilyen helyzetben.

A földön egy megperzselt szélű lap hevert, rajta az utalással:

Can you love her more than this?

Ekkor vették észre, hogy Zayn nem volt köztük. Ő nem volt sehol sem.

Sophie arcára kiült a rettegés, Harry után Ginger-t érezte magához a legközelebb a szigeten, és a halála teljesen megrázta, látszott rajta, hogy szörnyű gondolatok gyötrik. Míg egyszer csak már nem bírta tovább, és se szó se beszéd elkezdett rohanni a part felé.

Harry lesokkolt, és bár majd megszakadt a szíve, hogy egyedül hagyja a szenvedő Louis-t, Sophie sorsa is fontos volt, utána kellett mennie.

- Itt hagysz egy idegenért?-szólt utána csalódottan Louis, Harry pedig megtorpant. Nagy zöld szemei hatalmasra nyíltak, és érezte, elérkezett a pillanat, hogy a titkát napvilágra hozza.

- Ő nem egy idegen, ő a leendő gyermekem anyja. -suttogta, majd rohanni kezdett ő is a part felé, hátrahagyva a letaglózott barátját.

Sophie-t egy sziklán ülve találta meg. Remegett.

- Jól vagy? -tette fel a lehető legnevetségesebb kérdést az adott szituációban.

- Harry, én én.. -akadozott a nyelve. -Én leszek a következő! Tudom, érzem!

- Addig nem, amíg együtt vagyunk.

- Nincs menekvés. -válaszolta rettegve, de hirtelen megrezzent valami a mögöttük lévő bozótban, és hátraugrottak mindketten. De nem volt ott semmi.

- Biztos csak egy kis állat volt. -csókolta meg Harry védelmezőn, Sophie pedig átkarolta a hátát.

Ebben a pillanatban egy injekciós tű fúródott Harry bordái közé, s a világ elsötétült számára...