11. Fejezet~Too late

 Elérkezett az igazság ideje, amire már a prológus óta vártok, kiderül a gyilkos személye. Ám nagyon fontos, hogy ez nem az utolsó fejezet, a végeredmény még hátra van.
Köszönöm mindenkinek, aki idáig eljutott, és kérek szépen minden drága olvasót, hogy egy kommentben írja le, hogy mit gondol a végkifejlettről, nagyon sokat jelentene nekem, nagyon érdekel, hogy mit szóltok hozzá, hiszen tényleg nagyon sokat foglalkoztam vele!


A holdfény megcsillant a gyilkos véreres szemein, s Zayn hitetlenül meredt az ágak közül előbukkanó alakra. Nem rá számított.
Nem őt várta.
Mindvégig azt hitte, hogy egy oldalon állnak, hiszen nemegyszer fogtak össze. S amikor azt hitte meghalt, amikor azt hitte ő is áldozat lett, a szíve szakadt meg.
Úgy látszik félrevezették.
De most eljött az ő ideje is, az idő, hogy ezúttal vele végezzen.
-Ginger?-kérdezte fásultan, térdei megremegtek, a halálfélelem olyan erősen kerítette a hatalma alá, mint még soha, amikor felismerte a támadóját.
A lány vöröslő hajzuhataga rövidre volt nyírva, tekintetében elvetemültség szikrázott.
Nem válaszolt Zayn-nek, nem szólt semmit sem, csak kaján mosolyra húzta a száját. Nyoma sem volt már annak a védelemre szoruló, elesett kishúgnak, akinek a szerepét tökéletese játszotta egész idő alatt.
Háta mögül egy nyilat húzott elő, és biztos kézzel felajzotta.
Nem volt menekvés, nem volt már lehetőség elfutni.
Biztos kézzel, kíméletlenül célozta meg a fiút, de nem a szívére lőtt, a nyílvessző a hasába fúródott.
Zayn összerogyott, a fém belefúródott a gyomrába, a fájdalom elöntötte a testét, levegő után kapkodott, de nem volt már semmire se ereje.
Ginger oda lépett mellé, és erőteljesen kihúzta a vesszőt, majd a véres nyilat beledöfte először a jobb, majd a bal lábába is. Biztosra akart menni.
Biztos akart benne lenni, hogy Zayn képtelen visszatámadni, vagy elfutni.
-Mégis miért?-kérdezte hörögve a fiú, de ahogy megszólalt a fájdalom még nagyobb hullámokban öntötte el.
-Nem rám számítottál, ugye? Senki sem számított a kis jelentéktelen aranyos kis húgra, aki senkit sem érdekel.-nevette el magát.-Láttad volna az összes áldozatom arcát, amikor szembekerültek velem. A nagy elkerekedett kitágult pupillákat. De senki sem tudta, hogy miért kellett meghalniuk.Tiéd lesz a megtiszteltetés, hogy végighallgass mindent. Tiéd, az utolsó áldozaté.-mosolygott kísértetiesen, miközben a vértől csöpögő nyíl végét szórakozottan táncoltatta Zayn felsőtestén.
A fiú szeme elsötétült a kíntól, de ha már meghal, tudni akarta az okát, tudni akarta ennek az egész borzalomnak a hátterét.
-Minden hét évvel ezelőtt kezdődött, azon a borzalmas júniusi napon.-fogott bele a történetben, s ahogy felidézte az emlékeit, az ő arca is elkomorult.- Tízéves voltam. Egy átlagos, boldog tízéves kislány. Voltak vágyaim, álmaim, és egy csodálatos szerető családom, akik mindenbe támogattak, akik mindig mellettem álltak. Összetartottunk tűzön-vízen keresztül. Aztán egy este, egy teljesen átlagos estén, minden megváltozott. A világom apró darabokra tört össze, elvesztettem mindent.
Elvesztettem azt a két embert akit legjobban szerettem, a két embert akire a legnagyobb szüksége van egy tízéves kislánynak.
Elvesztettem a szüleimet. Úgy éreztem, mintha ezernyi nyílvessző fúródna a gyomromba.-nézett le  Zayn sebeire jelentőségteljesen.-Úgy éreztem vége az életemnek, hiszen tudtam, sohasem kaphatom már őket vissza.
Soha.
Kiabálni akartam, üvölteni, megbosszulni mindenkit, de a rendőr csak annyit mondott, hogy a vezető ittasan gázolta el a szüleinket, és meg sem állt, hogy segítsen, szívtelenül hátrahagyta az élettelen testeket.
Akkor értettem meg csak igazán a gyűlölet fogalmát, és hirtelen egy perc alatt felnőttem.
Bosszút esküdtem, és megfogadtam magamnak, hogy az az este nem maradhat büntetlenül.
Akkor döbbentem rá, hogy a világon nincs igazság.
Egyedül Louis tartotta bennem a lelket, mint  példamutató idősebb testvér igyekezett enyhíteni a fájdalmamon, és habár ő is majdnem összeomlott belülről, erősnek mutatta magát, ám nem értett egyet a bosszúm tervével. Azt mondta, úgyse fogjuk sohasem megtudni a bűnösöket, és úgysem tudnák mit tenni.
Nevelőszülőkhöz kerültünk, akik egyáltalán nem foglalkoztak velünk, de az első pár év egészen tűrhetően telt, Louis apaként viselte gondomat, és minden szörnyűség ellenére is megmaradt a mindig vidám, bolond, mókamester, aki mindig mosolyt csalt az arcomra. Ő volt az én egyetlen mentsváram.
 Aztán egyszer csak őt is elvesztettem.
Amikor megakarta valósítani az énekes álmait még boldogan támogattam, az X-faktor alatt is végig büszkén biztattam, mert akkor még nem tudhattam, hogy az együttes az életévé válik.  Hogy jön hirtelen négy idegen fiú, akik a legjobb barátai, akik hirtelen a legfontosabbak emberek lesznek az életében, akik után én csak másodrangú lehetek.
Hogy innentől kezdve már minden csak a One Direction-ről fog szólni, a hírnévről, a fellépésekről, a rajongókról, vagyis minden másról csak rólam nem.
Egyedül maradtam otthon, de nem csak otthon voltam egyedül, az egész világon nem volt már senkim sem se.
Elvettétek tőlem.
Elvettétek tőlem Louis-t, és gyűlöltelek titeket, mégis tehetetlen voltam amikor bejelentette, hogy nyolc hónapra elutazik veletek.
Nyolc hónapra!
 És tudtam, hogy ez még csak a karriere kezdete, hogy ennél csak egyre rosszabb lesz, hogy rám egyre kevesebb idő fog jutni.
-Nem értem.-préselte ki magából a szavakat Zayn.-Még nem áll össze a kép, hogy miért pont ezt a tíz embert kellett lemészárolnod.-suttogta, a vér lassan folyt ki a sebeiből, Ginger-nek pedig sietni kellett, ha azt akarta, hogy Zayn élve maradjon a történet végéig.
-Lou persze igyekezett mindig pénzt küldeni nekem, de el kellett vállalnom pár alkalmi munkát, ahhoz, hogy mindenre jusson belőle.
Egyik alkalommal a szomszédos városba mentem, hogy segítsek egy üresen maradt ház kipakolásában. Hallottam már pletykákat arról, hogy a házban élő lány Hollywood-ba költözött, és hatalmas sztár lett belőle, de sohasem foglalkoztatott túlzottan. Az apja nemrégen hunyt el gyomorrákban, ezért lett a ház lakatlan, és engem akkor csak a pénz érdekelt, amit a munkámért cserébe kaptam.
Most már tudom, hogy a végzet vezetett oda, s hirtelen az ölembe hullott a bosszú lehetősége, amire tízéves korom óta vágytam.
A lány szobájában pakoltam éppen, amikor kezembe akadt a régi naplója. Rózsaszín volt, csillogós és eszméletlenül giccses. Unottan olvastam bele, általában csak arról beszélt, hogy sztár szeretne lenni, énekes, színésznő, modell, minden, és, hogy az egész világot meg akarja hódítani. Már éppen becsuktam volna a rózsaszínű áradozást, amikor megakadt a szemem az utolsó bejegyzés dátumán.
Megegyezett a szüleim halálának dátumával.
A szívem majd kiugrott a helyéről, amikor elolvastam Gabriella, vagy hívhatom Ellának is, élménybeszámolóját és hirtelen minden megvilágosult.
Ennek a naplónak egy részletét olvastad el te tegnap te is, de az eredetiben több minden volt leírva.
Ella, ez a céltudatos tinédzser lány, és az apja volt az egyedüli szemtanúja a szüleim halálának, ők voltak az egyetlenek akik végignézték a balesetet.
Az autót Anthony Huntington vezette, mellette ült a felesége Diana. Egy partiról tartottak hazafelé, és ittasan ültek a volán mögé, ereikben még ott lüktetett az elfogyasztott alkohol.
Amikor látták, hogy mit tettek eszméletlenül megijedtek. Tudták, ha kihívják a rendőrséget, akkor börtönbe kerülnek, és egy ilyen híres, befolyásos producer nem merte ezt megkockáztatni.
Az egész karrierjét törte volna ketté ez a baleset.
Ahelyett, hogy felvállalták volna bűnüket, vállalva a következményeket, hallgatásra bírták a két szemtanút. Elhúzták az orruk előtt a mézesmadzagot, az apának mesés gazdagságot ajánlottak, Ellá-nak pedig az egyetlen dolgot, amire mindennél jobban vágyott.
A hírnevet.
És ők elfogadták.
Elfogadták, és hagyták, hogy továbbhajtsanak, mintha mi sem történt volna, hagyták, hogy megmeneküljenek. Még  a szüleim nevét sem tudták, még az arcukat sem nézték meg.
Hallgattak, mint a sír.
Ellát a Huntington-ok pár napon belül magukhoz vették, neve Gabriella Palmer lett, haját átfestették, imidzsét megváltoztatták, és ahogy megígérték, híressé tették. Az otthon maradott apukát pedig elhalmozták pénzzel, de őt  lelkiismerete nem hagyta nyugodni, és pár évvel később betegség formájában lecsapott rá. A gyomorrák vitte el,  ám  kicsi lánya továbbra is úszott a fényárban, élvezte a csillogást, a reflektorfényt.
 A szüleim halálának köszönhetett mindent, belőlük lett népszerű.
Amikor elolvastam a naplórészletet, rádöbbentem, hogy ugyanarról a férfiról van szó, aki titeket is mendezsel, nem másról, mint a főnökötökről.
Azon a szent napon kiterveltem a végzetüket, már csak a megfelelő alkalomra vártam, hogy lecsaphassak, és íme, hamarabb, mint reméltem volna, megkaptam a lehetőséget.
Alighogy visszajöttetek a nyolc hónapnyi turnézás után, Lou bejelentette, hogy az új klipp forgatásra engem is nagyon szívesen látna, vendég sztár, pedig Gabriella Palmer lesz, és  a lakatlan szigeten megrendezett forgatáson természetesen jelen lesz a drága  One Direction összes többi tagja is.
Tudtam, hogy eljött az én időm, hogy egyszerre végezhetek mindenkivel, akik tönkretettek engem.
Eredetileg csak a Huntington házapár, Gabriella és ti négyen voltatok a célpontjaim, de amikor megláttam, hogy ez a két elkényeztetett, öntelt Huntington lány mennyire lekezelően és hálatlanul bánik a szüleivel, elöntött a méreg.
A Huntington szülők, lehet, hogy gusztustalan emberek voltak, de nem tagadhatom, hogy a lányaiknak mindent megadtak, ők pedig egyáltalán nem értékelték ezt.
A leendő áldozataim száma tehát hétről, kilencre nőtt.
Ám tudtam, hogy egyedül képtelen leszek mindent véghez vinni, hogy kell egy társ aki alibit biztosít, hogy a gyanú ne terelődjön rám. Louis-ra és az ő nagy szívére nem számíthattam, tudtam, hogy ő elítélte volna az egész tervet, a ti meggyilkolásotokban pedig végképp nem lett volna benne.
Valaki más kellett találnom.
Éppen egy fotózásotokon voltam, amikor ezen gondolkodtam, és ahogy ki mentem a mosdóban a megoldáson tanakodva, az egyik fülkéből nagyon hangos és keserves zokogás hallattszódott ki, és megjelent Sophie, a sminkes lány, akivel mindig is szimpatizáltam, egy terhességi tesztet szorongatva.
Pozítiv volt.
Nem tudom, miért bízott meg bennem, de mindent elmesélt. Hogy Harry-é a gyerek, de hogy sohasem lehet boldog, mert Harry sohasem fogja elhagyni a barátnőjét Henriett-et miatta, és a gyerekének sohasem lesz rendes családja, a szülei pedig ki fogják tagadni a családból.
Elkeseredett volt, és azt mondta, bármire képes lenne, hogy Harry-vel lehessen.
Kapva kaptam ezen a kijelentésén, és szövetséget ajánlottam neki.
Először letaglózott, végül mégis belement, talán sejtette, hogy ha nem csatlakozik, akkor a holnapot sem éri meg, mert azonnal végzek vele, és így legalább egy kis reménysugara volt a boldogsághoz.
Ő nem tudta, hogy nekem is érdekem a Huntingtonok halála, tehát a megállapodásunk abból állt, hogy én segítek neki a család megölésében, ő segít nekem a bandatagokéban, és a végén megmarad Harry, ő, Louis és én, boldogan élünk amíg meg nem halunk, és az egészet úgy alakítjuk, hogy Louis-ék ne tudják meg, hogy mi voltunk a tettesek.
Persze, ezt a megállapodást én sohasem gondoltam komolyan, Harry halála ugyanúgy a terveim közé tartozott, és ebből kifolyólag Sophie is felkerült a fekete listára, de legalább addig is nagyon sok segítséget nyújtott.
Minden egyes ember halálát különlegessé akartam tenni, különlegessé és személyessé, ezzel tartva rettegésben az életben maradottakat.
A halálnemek és a dalszövegek is mind-mind ezt szolgálták
Először a szülőkkel végeztünk, nem hagyhattam, hogy egy felnőtt életbe maradjon és kézbe vegye az irányítást. Az ő vesztük az alkohol lett, amivel a szüleim halálát okozták, és mielőtt végleg a másvilágra küldtem volna őket, csak annyit mondtam nekik, hogy ezt azért a két ártatlan emberért kapták, akiket hét évvel ezelőtt elütöttek, és hiába futottak el akkor a felelősség elől, most végre utolérte őket.
A következő Niall volt, akire talán a legkevésbé haragudtam közületek, azt hiszem ő csak rosszkor volt rossz helyen, ezért is végeztem vele gyorsan és fájdalommentesen hogy ne kelljen végig szenvednie a vérengzést. S a sors furcsa fintoraként tálaltam fel reggelire, hiszen az étel iránti imádata lett az ő végzete.
Álmában csaptam le rá, legalább ő nem érzékelte a fájdalmat, majd megetettem a barátaival, Liam és Harry is evett belőle, míg az én tányéromra rendes hús volt előre kikészítve.
Aztán Laura következett, akinek a fejébe mérhetetlen élvezet volt beleengedni a golyót, Sophie a sminkes tehetséggel kimaszkírozta hullát egy babának, ezzel is utalva arra hogy a szülei hercegnőként kényeztették világéletében, mégsem érdemelte meg.
De valamit nem kalkuláltunk bele a játékunkba, mégpedig azt, hogy Gabriella rájön, hogy mi az ő bűne, hogy bizony az egykori hallgatása miatt van most itt. Arról persze nem volt fogalma, hogy ki teheti ezt vele, ezért is mesélte el az egész históriát Liam-nek, az egyetlen embernek akiben megbízott.
Sophie-val mi a fészer oldalához lapulva hallgatóztunk, és tudtuk, hogy Liam okos fiú, és az ő agyában összeállt a kép, rájött a dátumból és a helyszínből arra, hogy az egésznek a mi szüleinkhez van köze. De nem akarta elárulni Gabirellának, kiakarta előbb deríteni a teljes igazságot, hiszen nem volt biztos, hogy Louis agy én vagyok a gyilkos, esetleg ketten összefogva. Ezért hagyta ott Gabriellát, arra kérve, hogy várja őt meg, amíg ő mindent megold.
Nem engedhettem, hogy tovább éljen, túlzottan veszélyes volt, leleplezhetett volna,ezért gyorsan kellett cselekednünk, a torkánál fogva sikerült elhallgattatnunk.
Most már következhetett Gabriella, aki talán az egyik legkegyetlenebb halált érdemelte.
Csillogás és a smink mögé próbálta rejteni egész életében sötét kis titkát, de a sósav a csontjáig marta róla az álcát, lemart róla mindent.
Azt kapta amit megérdemelt, a csillaga leáldozott.
Sophie volt az aki a sósavat belecsöpögtette a tartályba, a zuhany kabint beragasztózta, nekem pedig nem volt más dolgom, mint megcsodálni a haldoklását, részvétet és félelmet színlelve, még segíteni is mepróbáltam, csak hogy minden gyanút eloszlassak a bűnösségemet illetően.
A legnevetségesebb talán az volt, hogy se neked, se Louis-nak sem fordult meg egyetlenegyszer sem a fejébe, hogy én lehetek a titokzatos Valaki, én pedig boldogan tettetem az ártatlan kislány szerepét. Felemelő érzés volt,végre én irányítottam mindent.
Én voltam a játékmester.
Sakkban tartottam mindenkit.
Barátok fordultak egymás ellen, és már az ártatlanok sem bíztak egymásban, miközben én csak csendben meghúztam magamat.
Henriett-tel Sophie számolt le, az az ő ügye volt, végre megbosszulhatta az összes sérelmét, nekem pedig nem kellett hozzá beszennyeznem a kezemet.
Ha a vele kötött megállapodáshoz tartottam volna magam, akkor Henriett után te következtél volna, mi pedig négyen életben maradunk, de nekem más terveim voltam.
Meg akartam zavarni Sophie-t, hogy utána vele is végezhessek.
Miután sikerült végre egy veszekedés után leráznom magamról Louis-t, visszarohantam a villába és az emeletről lehoztam Laura holttestét, testéről lehúztam a ruhát, és feladtam rá a sajátjaimat, ujjára felhúztam édesanyám gyűrűjét, szőke haját kopaszra borotváltam, és a saját levágott hajamat raktam a helyére.
Meggyújtottam a hullát, majd észveszejtő sikítozásba kezdtem, egészen addig amíg a közelbe értek a többiek, akkor pedig elbújtam a házban és az ablakból figyeltem az eseményeket.
 Sophie elképedt arca láttán alig tudtam megállni, hogy el ne nevessem magam, elárulva a hollétem, hiszen azt hitte, hogy rajtunk kívül még valaki gyilkol a szigeten, aki megölt engem is, és most akar vele végezni.
 Annyiban igaza is lett, hogy ő lett a következő áldozat.
Miután elaltattam Harry-t, pisztolyt fogtam a fejéhez, úgy vezettem a medencéhez, ahol megírhatta a búcsúlevelét a szerelmének, gyermeke apjának, majd kíméletlenül a halálba taszítottam őt is.
Nem volt már rá többet szükségem.
És mint ahogy a tégla szerepéhez illik, felvágott hasába köveket pakoltam, így engedtem le a medencébe, ezzel szétnyomva a még meg sem született gyermeket is.
Harry volt a legkönnyebb préda, hiszen olyan idegállapotba sikerült kergetnem, hogy még a kisujjamat sem kellett mozdítanom. Csupán egy üveg mérget készítettem ki számára, és a többit ő elvégezte magának.
Most pedig te is meg fogsz halni, már csak percek kérdése, és vége lesz a vérengzésemnek.-nézett rá az őrült tekintetével szenvedő fiúra, akit valóban csak egy hajszál választott el a mennyországtól.-Ezzel a nyilacskával ejtek magamon egy-két sebet, és Lou-nak azt fogom majd mondani, hogy te voltál mindennek a hátterében, engem pedig bezártál a pincébe, mert a rabszolgáddá akartál engem tenni, kínok kínjai közt erőszakoltál meg, és azért tettél úgy, mintha meghaltam volna, hogy félrevezess mindenkit.
De nekem sikerült kiszabadulnom, és önvédelemből leszúrni téged.
 És akkor mindent meg kapok amire csak vágytam, hiszen megbosszultam mindenkit és végeredményben boldogan megszabadulunk innen Louis-sal és éljük tovább kettesben az életünk, végre már csak velem fog foglalkozni. Olyan lesz, mint régen,
Boldogok leszünk.-fejezte be Ginger, Zayn pedig már alig tudott a szavaira koncentrálni, mégis összeszedte minden erejét, hogy feltegye utolsó kérdését, az utolsó tisztázatlan momentumot.
-És miért pont engem hagytál meg utolsónak? Miért akarsz mindent rám kenni? Miért gyűlölsz engem ennyire?-kérdezte erőtlenül.
-Amikor először megláttalak, rabul ejtetted a szívemet. Próbáltalak téged is gyűlölni, mint a többieket, de egyszerűen nem ment. Te viszont soha egy kedves szóval sem illettél, rám se néztél, mintha a világon sem lennék. Niall, Harry és Liam is mind törődtek velem egy keveset, de te egyszerűen keresztül néztél rajtam.
Tudtam, hogy bármit teszek, sohasem fogom felhívni magamra a figyelmedet, hogy sohasem leszek neked elég jó.
Melletted rondának, szürkének és jelentéktelennek éreztem magam, a maradék önbecsülésemet is a földbe tiportad. Én szerettelek Zayn.-suttogta Ginger.
-Azon a napon amikor először találkoztunk, nem csak én ejtettem rabul a szívedet, hanem te is az enyémet. Másra sem vágytam, minthogy veled legyek, de Louis nem engedte. Azt mondta, hogy te már túl sokat szenvedtél és én nem tudom azt a kapcsolatot nyújtani neked amire szükséged van, megkért, hogy tartsam magam távol tőled. Louis a legjobb barátom és be tartottam amit kért.-nyögte ki utolsó lehelletével.
 Ginger arca hirtelen lemerevedett, teljesen ledöbbent Zayn szavaitól. Meg akarta állítani a fiú halálát, meg akarta ezt az egészet akadályozni, de mint ahogy Harry sem tudta visszaforgatni az idő kerekeit, neki sem sikerült.
-Sajnálom!-borult a fiú véres mellkasára, de már késő volt. Zayn szíve végleg megállt.

Szemeit ellepték a könnyek, és a saját zokogásának hangjától nem hallotta, ahogy valaki mögé lépett.