12. Fejezet ~ The Survivor

 Vegyes érzésekkel rakom ki nektek a legeslegutolsó részt. Boldog vagyok, hiszen nagyon szerettem írni és mindig megmosolyogtattatok a visszajelzéseitekkel, nagyon jó érzés, hogy ennyi embernek tetszett a munkám, mégis szomorú vagyok, hogy véget ér. Utoljára kérnék szépen mindenkit, hogy ajándékozzon meg egy kommenttel, egy véleménnyel, hogy mit gondoltok a befejezésről, meg úgy erről az egész történetről! Köszönöm xx

A tisztás szélén Louis állt, vonásai kemények voltak, arcáról mély megvetés sugárzott, ahogyan végignézte az utolsó barátja haldoklását, de már rajta sem tudott segíteni.

 Ginger arcán zavar tükröződött, a kegyetlen játékát soha egyszer sem rontotta el, soha egyszer sem érzékenyült el, vagy bukott le, és most, amikor már a győzelem kapujában állt, hirtelen kicsúszott a kezéből az irányítás.

Louis meghallotta, ahogy Zayn-hez beszélt, Louis megtudott mindent és most már képtelenség lett volna a szemébe hazudni, képtelenség lett volna továbbra is az ártatlant játszani.

-Én...Én...-dadogta, és látszott rajta, hogy már nem ura saját magának.

-Nem vagy többé a testvérem!-ejtette ki a súlyos szavakat a fiú, amelyek egészen a lány szívéig hatoltak. Kegyetlenek, nyersek voltak, de mégis jogosak. Niall-ért, Liam-ért, Harry-ért és Zayn-ért szóltak, és a többi emberért, akik a húga miatt kerültek a másvilágra, akik a húga miatt szenvedtek, akiknek  mind meggyalázta a holttestét.

 Ginger agyába megborult valami, és a szavak hatására  üvöltözni kezdett, rövid haja az égnek meredt, félelmetes látványt nyújtott, mint egy igazi gyilkos.

-Mindent érted csináltam! Mindent! Kockára tettem mindent azért, hogy veled lehessek, és most te egyszerűen eldobsz magadtól, egyszerűen kitagadsz?-kiabálta.

-Ez már nem az a lány, akit én szerettem, akiért mindent megtettem volna, akit az életem árán is megvédtem volna. Ez nem az én kistestvérem.-nézett rá csalódottan Louis.-Ez már egy önmagából kifordult szörnyeteg! Rajta megölhetsz! Nem jött össze a terved, nekem pedig már úgyis mindegy. Elvesztettem a szüleimet, a bandámat, a barátaimat és most a kishúgomat is. Rajta, tíz, vagy tizenegy gyilkosság, már úgysem számít.-biztatta szomorúan

 Ginger elborultan nyúlt a Zayn vérétől vöröslő nyílvessző után, tekintetében düh és elkeseredés kavargott, szeretetre vágyott, de miközben ezért harcolt, közben elfelejtett ember lenni. 

Megmarkolta a fegyvert, és a bátyára szegezte, véres ujjai megremegtek ahogy megszorította a vasat. 

Már éppen célzott, már éppen kioltotta volna az utolsó ember életét is, az emberét akit a legjobban szeretett, amikor meggondolta magát.

A nyilat helyette a teljes maradék  erejéből a saját szívébe döfte.

A brutális gyilkosságok végére méltó koronát helyezett, végül saját magát végezte ki utolsónak.

Az élettelen teste Zayn-ére csuklott, vérük összekeveredett.

A játék véget ért. 

Louis egyedül állt a szigeten.

Egyedül volt, az egyetlen túlélő.

Arcán végigfolytak a könnyek, ahogy kihúzta a nyílvesszőt Ginger testéből, és mind két halottat tisztességesen elhelyezte, földet hintve rájuk.

Megvolt a lehetősége, megtehette volna, hogy ő is véget vet az életének. Egyszerűen a szívébe szúrhatta volna ő is a fegyvert.

De nem tette.

Hiába szakadt ezernyi darabra a szíve, hiába volt reménytelen a helyzete, Louis erős volt.

Erősebb volt annál, hogy feladja.

Egy igazi túlélő.

A partra rohant, és egyre percre még visszafordult a kéklő végtelenség peremén, egy utolsó pillantást vetett a  borzalmas helyre, a tizenegy ember kriptájára. 

Egy utolsó búcsút mormolt, majd belevetette magát a habokba, és teljes erejével úszni kezdett. 

***

-Annyira lelkiismeret furdalásom van! Nyolc hónapja nem látogattam meg szegénykét a turnénk miatt.-szállt ki Louis a hatalmas fekete autóból, amely leparkolt az óriási kőépítmény előtt.

Zayn, Harry, Niall és Liam követte őt, mindannyian biztatóan megpaskolták barátjukat, tudták, milyen nehéz most neki, tudták és maximálisan támogatták.

 Szótlanul sétáltak be az Elmegyógyintézet kovácsoltvas kapuján, és bejelentkeztek a recepción.

-Ginger Tomlinson.-mondta be a beteg nevét Lou, a betegét, akit most jöttek meglátogatni, a betegét, aki a saját húga volt.

-Ó Hát ide fáradt a híres neves One Direction is!-tipegett eléjük egy fiatal, nádszál vékony, lenszőke hajú ápolónő, hatalmas tűsarkai, és az arcát borító rengeteg smink és műszempilla együttese  valahogy nem illett bele a környezetbe.

- Gabriella Palmer a nevem, és a kicsi Ginger nagyon rosszul volt a héten, el kellett mindenkitől zárni, ideje volt már egy kis erősítésnek. Gyertek velem!-sipítozta affektálva és megindult az egyik fehér csempés folyosón, csípője vészesen billent oldalra minden egyes lépésénél. Liam megbabonázva bámulta.

-Micsoda díva!-bukott ki Niall-ből.

-Szerintem egész kedvesnek tűnik, meg persze nagyon-nagyon gyönyörű!-válaszolta Liam.

-Húú, úgy látszik itt valakinek rabul ejtették a szívét.-huhogták kórusban a srácok, Liam pedig szégyenlősen lesütötte a szemét.

-Mi történt vele?-kérdezte már hangosan, Gabriellának címezve a szavait Louis. 

Ginger teljesen megőrült azon a végzetes napon amikor a szülei meghaltak, világbosszút forralt magában és a helyzet évről évre egyre rosszabb lett. Míg egyszer már nem lehetett rendesen kordában tartani, és ide ebbe a kórházba kellett hozni, ahol a szakképzett ápolók és orvosok a nap huszonnégy órájában foglalkoztak vele, vigyáztak rá és felügyelet alatt tartották.

-Egész héten hallucináció voltak, több embernek próbált neki esni, többek között rám is rám támadt, úgy kellett elkábítani. A kórterme falára ki volt ragasztva mindegyikőtök képe, és egyik este nekik esett és egyesével leszaggatta őket, kivéve a tiédet.-nézett rá Louis-ra.-Az egyik szobatársával eleinte nagyon jóban voltak, az a lány is benne volt az őrült ötleteibe, de a végén már ellene fordult és külön, elzárt helységbe kellett helyezni. A lányt Sophie-nak hívják, és váltig állítja, hogy terhes Harry Styles-től, párnákkal szokta kitömni a hálóingjét, és valóban elhiszi.-nézett rá Harry-re Gabriella, ő pedig nem igazán tudott mi mondani erre, kicsit kényelmetlenül érezte magát.

 Amikor beléptek Ginger-hez, a lány kifejezéstelen arccal ült az ágyán, fehér hálóingjéből kikandikáltak vékonyka lábai. Nem szólt senkihez, mintha észre se vette volna a látogatóit, mintha egy teljesen más világba élt volna.

Mint egy élőhalott.

Gyönyörű hosszú vörös haja rövidre volt nyírva és Louis szíve összefacsarodott. Megölelte a lányt, beszélt hosszá, szólongatta, de nem érkezett válasz, egy óra múlva mind az öten elhagyták a kórtermet, szemeikben könnyek csillogtak.

Segíteni akartak neki, de nem tudtak, tehetetlenek voltak.

-Pedig milyen szép lány lenne.-sóhajtott fel szomorúan, vágyakozva Zayn.

-Nagyon félelmetes érzésem van, mintha már fejben mindegyikünket meggyilkolt volna. Egytől-egyig valami brutálisan kíméletlen módon. Mintha az ő kis világában már egyikünk sem élne. Gyűlöl minket.-nyögött fel Niall.

-Majd holnap is eljövök, hátha akkor jobban lesz.-suttogta Louis, mintha meg sem hallotta volna a szőke fiút.

-Csodállak, amiért ilyen erős vagy, és sohasem adod fel.-nézett rá szeretetteljesen Liam, mély, komoly hangjában valóban elismerés csengett.

-Egy igazi túlélő vagy-ölelte meg Harry is.

~THE END~

-

-

11. Fejezet~Too late

 Elérkezett az igazság ideje, amire már a prológus óta vártok, kiderül a gyilkos személye. Ám nagyon fontos, hogy ez nem az utolsó fejezet, a végeredmény még hátra van.
Köszönöm mindenkinek, aki idáig eljutott, és kérek szépen minden drága olvasót, hogy egy kommentben írja le, hogy mit gondol a végkifejlettről, nagyon sokat jelentene nekem, nagyon érdekel, hogy mit szóltok hozzá, hiszen tényleg nagyon sokat foglalkoztam vele!


A holdfény megcsillant a gyilkos véreres szemein, s Zayn hitetlenül meredt az ágak közül előbukkanó alakra. Nem rá számított.
Nem őt várta.
Mindvégig azt hitte, hogy egy oldalon állnak, hiszen nemegyszer fogtak össze. S amikor azt hitte meghalt, amikor azt hitte ő is áldozat lett, a szíve szakadt meg.
Úgy látszik félrevezették.
De most eljött az ő ideje is, az idő, hogy ezúttal vele végezzen.
-Ginger?-kérdezte fásultan, térdei megremegtek, a halálfélelem olyan erősen kerítette a hatalma alá, mint még soha, amikor felismerte a támadóját.
A lány vöröslő hajzuhataga rövidre volt nyírva, tekintetében elvetemültség szikrázott.
Nem válaszolt Zayn-nek, nem szólt semmit sem, csak kaján mosolyra húzta a száját. Nyoma sem volt már annak a védelemre szoruló, elesett kishúgnak, akinek a szerepét tökéletese játszotta egész idő alatt.
Háta mögül egy nyilat húzott elő, és biztos kézzel felajzotta.
Nem volt menekvés, nem volt már lehetőség elfutni.
Biztos kézzel, kíméletlenül célozta meg a fiút, de nem a szívére lőtt, a nyílvessző a hasába fúródott.
Zayn összerogyott, a fém belefúródott a gyomrába, a fájdalom elöntötte a testét, levegő után kapkodott, de nem volt már semmire se ereje.
Ginger oda lépett mellé, és erőteljesen kihúzta a vesszőt, majd a véres nyilat beledöfte először a jobb, majd a bal lábába is. Biztosra akart menni.
Biztos akart benne lenni, hogy Zayn képtelen visszatámadni, vagy elfutni.
-Mégis miért?-kérdezte hörögve a fiú, de ahogy megszólalt a fájdalom még nagyobb hullámokban öntötte el.
-Nem rám számítottál, ugye? Senki sem számított a kis jelentéktelen aranyos kis húgra, aki senkit sem érdekel.-nevette el magát.-Láttad volna az összes áldozatom arcát, amikor szembekerültek velem. A nagy elkerekedett kitágult pupillákat. De senki sem tudta, hogy miért kellett meghalniuk.Tiéd lesz a megtiszteltetés, hogy végighallgass mindent. Tiéd, az utolsó áldozaté.-mosolygott kísértetiesen, miközben a vértől csöpögő nyíl végét szórakozottan táncoltatta Zayn felsőtestén.
A fiú szeme elsötétült a kíntól, de ha már meghal, tudni akarta az okát, tudni akarta ennek az egész borzalomnak a hátterét.
-Minden hét évvel ezelőtt kezdődött, azon a borzalmas júniusi napon.-fogott bele a történetben, s ahogy felidézte az emlékeit, az ő arca is elkomorult.- Tízéves voltam. Egy átlagos, boldog tízéves kislány. Voltak vágyaim, álmaim, és egy csodálatos szerető családom, akik mindenbe támogattak, akik mindig mellettem álltak. Összetartottunk tűzön-vízen keresztül. Aztán egy este, egy teljesen átlagos estén, minden megváltozott. A világom apró darabokra tört össze, elvesztettem mindent.
Elvesztettem azt a két embert akit legjobban szerettem, a két embert akire a legnagyobb szüksége van egy tízéves kislánynak.
Elvesztettem a szüleimet. Úgy éreztem, mintha ezernyi nyílvessző fúródna a gyomromba.-nézett le  Zayn sebeire jelentőségteljesen.-Úgy éreztem vége az életemnek, hiszen tudtam, sohasem kaphatom már őket vissza.
Soha.
Kiabálni akartam, üvölteni, megbosszulni mindenkit, de a rendőr csak annyit mondott, hogy a vezető ittasan gázolta el a szüleinket, és meg sem állt, hogy segítsen, szívtelenül hátrahagyta az élettelen testeket.
Akkor értettem meg csak igazán a gyűlölet fogalmát, és hirtelen egy perc alatt felnőttem.
Bosszút esküdtem, és megfogadtam magamnak, hogy az az este nem maradhat büntetlenül.
Akkor döbbentem rá, hogy a világon nincs igazság.
Egyedül Louis tartotta bennem a lelket, mint  példamutató idősebb testvér igyekezett enyhíteni a fájdalmamon, és habár ő is majdnem összeomlott belülről, erősnek mutatta magát, ám nem értett egyet a bosszúm tervével. Azt mondta, úgyse fogjuk sohasem megtudni a bűnösöket, és úgysem tudnák mit tenni.
Nevelőszülőkhöz kerültünk, akik egyáltalán nem foglalkoztak velünk, de az első pár év egészen tűrhetően telt, Louis apaként viselte gondomat, és minden szörnyűség ellenére is megmaradt a mindig vidám, bolond, mókamester, aki mindig mosolyt csalt az arcomra. Ő volt az én egyetlen mentsváram.
 Aztán egyszer csak őt is elvesztettem.
Amikor megakarta valósítani az énekes álmait még boldogan támogattam, az X-faktor alatt is végig büszkén biztattam, mert akkor még nem tudhattam, hogy az együttes az életévé válik.  Hogy jön hirtelen négy idegen fiú, akik a legjobb barátai, akik hirtelen a legfontosabbak emberek lesznek az életében, akik után én csak másodrangú lehetek.
Hogy innentől kezdve már minden csak a One Direction-ről fog szólni, a hírnévről, a fellépésekről, a rajongókról, vagyis minden másról csak rólam nem.
Egyedül maradtam otthon, de nem csak otthon voltam egyedül, az egész világon nem volt már senkim sem se.
Elvettétek tőlem.
Elvettétek tőlem Louis-t, és gyűlöltelek titeket, mégis tehetetlen voltam amikor bejelentette, hogy nyolc hónapra elutazik veletek.
Nyolc hónapra!
 És tudtam, hogy ez még csak a karriere kezdete, hogy ennél csak egyre rosszabb lesz, hogy rám egyre kevesebb idő fog jutni.
-Nem értem.-préselte ki magából a szavakat Zayn.-Még nem áll össze a kép, hogy miért pont ezt a tíz embert kellett lemészárolnod.-suttogta, a vér lassan folyt ki a sebeiből, Ginger-nek pedig sietni kellett, ha azt akarta, hogy Zayn élve maradjon a történet végéig.
-Lou persze igyekezett mindig pénzt küldeni nekem, de el kellett vállalnom pár alkalmi munkát, ahhoz, hogy mindenre jusson belőle.
Egyik alkalommal a szomszédos városba mentem, hogy segítsek egy üresen maradt ház kipakolásában. Hallottam már pletykákat arról, hogy a házban élő lány Hollywood-ba költözött, és hatalmas sztár lett belőle, de sohasem foglalkoztatott túlzottan. Az apja nemrégen hunyt el gyomorrákban, ezért lett a ház lakatlan, és engem akkor csak a pénz érdekelt, amit a munkámért cserébe kaptam.
Most már tudom, hogy a végzet vezetett oda, s hirtelen az ölembe hullott a bosszú lehetősége, amire tízéves korom óta vágytam.
A lány szobájában pakoltam éppen, amikor kezembe akadt a régi naplója. Rózsaszín volt, csillogós és eszméletlenül giccses. Unottan olvastam bele, általában csak arról beszélt, hogy sztár szeretne lenni, énekes, színésznő, modell, minden, és, hogy az egész világot meg akarja hódítani. Már éppen becsuktam volna a rózsaszínű áradozást, amikor megakadt a szemem az utolsó bejegyzés dátumán.
Megegyezett a szüleim halálának dátumával.
A szívem majd kiugrott a helyéről, amikor elolvastam Gabriella, vagy hívhatom Ellának is, élménybeszámolóját és hirtelen minden megvilágosult.
Ennek a naplónak egy részletét olvastad el te tegnap te is, de az eredetiben több minden volt leírva.
Ella, ez a céltudatos tinédzser lány, és az apja volt az egyedüli szemtanúja a szüleim halálának, ők voltak az egyetlenek akik végignézték a balesetet.
Az autót Anthony Huntington vezette, mellette ült a felesége Diana. Egy partiról tartottak hazafelé, és ittasan ültek a volán mögé, ereikben még ott lüktetett az elfogyasztott alkohol.
Amikor látták, hogy mit tettek eszméletlenül megijedtek. Tudták, ha kihívják a rendőrséget, akkor börtönbe kerülnek, és egy ilyen híres, befolyásos producer nem merte ezt megkockáztatni.
Az egész karrierjét törte volna ketté ez a baleset.
Ahelyett, hogy felvállalták volna bűnüket, vállalva a következményeket, hallgatásra bírták a két szemtanút. Elhúzták az orruk előtt a mézesmadzagot, az apának mesés gazdagságot ajánlottak, Ellá-nak pedig az egyetlen dolgot, amire mindennél jobban vágyott.
A hírnevet.
És ők elfogadták.
Elfogadták, és hagyták, hogy továbbhajtsanak, mintha mi sem történt volna, hagyták, hogy megmeneküljenek. Még  a szüleim nevét sem tudták, még az arcukat sem nézték meg.
Hallgattak, mint a sír.
Ellát a Huntington-ok pár napon belül magukhoz vették, neve Gabriella Palmer lett, haját átfestették, imidzsét megváltoztatták, és ahogy megígérték, híressé tették. Az otthon maradott apukát pedig elhalmozták pénzzel, de őt  lelkiismerete nem hagyta nyugodni, és pár évvel később betegség formájában lecsapott rá. A gyomorrák vitte el,  ám  kicsi lánya továbbra is úszott a fényárban, élvezte a csillogást, a reflektorfényt.
 A szüleim halálának köszönhetett mindent, belőlük lett népszerű.
Amikor elolvastam a naplórészletet, rádöbbentem, hogy ugyanarról a férfiról van szó, aki titeket is mendezsel, nem másról, mint a főnökötökről.
Azon a szent napon kiterveltem a végzetüket, már csak a megfelelő alkalomra vártam, hogy lecsaphassak, és íme, hamarabb, mint reméltem volna, megkaptam a lehetőséget.
Alighogy visszajöttetek a nyolc hónapnyi turnézás után, Lou bejelentette, hogy az új klipp forgatásra engem is nagyon szívesen látna, vendég sztár, pedig Gabriella Palmer lesz, és  a lakatlan szigeten megrendezett forgatáson természetesen jelen lesz a drága  One Direction összes többi tagja is.
Tudtam, hogy eljött az én időm, hogy egyszerre végezhetek mindenkivel, akik tönkretettek engem.
Eredetileg csak a Huntington házapár, Gabriella és ti négyen voltatok a célpontjaim, de amikor megláttam, hogy ez a két elkényeztetett, öntelt Huntington lány mennyire lekezelően és hálatlanul bánik a szüleivel, elöntött a méreg.
A Huntington szülők, lehet, hogy gusztustalan emberek voltak, de nem tagadhatom, hogy a lányaiknak mindent megadtak, ők pedig egyáltalán nem értékelték ezt.
A leendő áldozataim száma tehát hétről, kilencre nőtt.
Ám tudtam, hogy egyedül képtelen leszek mindent véghez vinni, hogy kell egy társ aki alibit biztosít, hogy a gyanú ne terelődjön rám. Louis-ra és az ő nagy szívére nem számíthattam, tudtam, hogy ő elítélte volna az egész tervet, a ti meggyilkolásotokban pedig végképp nem lett volna benne.
Valaki más kellett találnom.
Éppen egy fotózásotokon voltam, amikor ezen gondolkodtam, és ahogy ki mentem a mosdóban a megoldáson tanakodva, az egyik fülkéből nagyon hangos és keserves zokogás hallattszódott ki, és megjelent Sophie, a sminkes lány, akivel mindig is szimpatizáltam, egy terhességi tesztet szorongatva.
Pozítiv volt.
Nem tudom, miért bízott meg bennem, de mindent elmesélt. Hogy Harry-é a gyerek, de hogy sohasem lehet boldog, mert Harry sohasem fogja elhagyni a barátnőjét Henriett-et miatta, és a gyerekének sohasem lesz rendes családja, a szülei pedig ki fogják tagadni a családból.
Elkeseredett volt, és azt mondta, bármire képes lenne, hogy Harry-vel lehessen.
Kapva kaptam ezen a kijelentésén, és szövetséget ajánlottam neki.
Először letaglózott, végül mégis belement, talán sejtette, hogy ha nem csatlakozik, akkor a holnapot sem éri meg, mert azonnal végzek vele, és így legalább egy kis reménysugara volt a boldogsághoz.
Ő nem tudta, hogy nekem is érdekem a Huntingtonok halála, tehát a megállapodásunk abból állt, hogy én segítek neki a család megölésében, ő segít nekem a bandatagokéban, és a végén megmarad Harry, ő, Louis és én, boldogan élünk amíg meg nem halunk, és az egészet úgy alakítjuk, hogy Louis-ék ne tudják meg, hogy mi voltunk a tettesek.
Persze, ezt a megállapodást én sohasem gondoltam komolyan, Harry halála ugyanúgy a terveim közé tartozott, és ebből kifolyólag Sophie is felkerült a fekete listára, de legalább addig is nagyon sok segítséget nyújtott.
Minden egyes ember halálát különlegessé akartam tenni, különlegessé és személyessé, ezzel tartva rettegésben az életben maradottakat.
A halálnemek és a dalszövegek is mind-mind ezt szolgálták
Először a szülőkkel végeztünk, nem hagyhattam, hogy egy felnőtt életbe maradjon és kézbe vegye az irányítást. Az ő vesztük az alkohol lett, amivel a szüleim halálát okozták, és mielőtt végleg a másvilágra küldtem volna őket, csak annyit mondtam nekik, hogy ezt azért a két ártatlan emberért kapták, akiket hét évvel ezelőtt elütöttek, és hiába futottak el akkor a felelősség elől, most végre utolérte őket.
A következő Niall volt, akire talán a legkevésbé haragudtam közületek, azt hiszem ő csak rosszkor volt rossz helyen, ezért is végeztem vele gyorsan és fájdalommentesen hogy ne kelljen végig szenvednie a vérengzést. S a sors furcsa fintoraként tálaltam fel reggelire, hiszen az étel iránti imádata lett az ő végzete.
Álmában csaptam le rá, legalább ő nem érzékelte a fájdalmat, majd megetettem a barátaival, Liam és Harry is evett belőle, míg az én tányéromra rendes hús volt előre kikészítve.
Aztán Laura következett, akinek a fejébe mérhetetlen élvezet volt beleengedni a golyót, Sophie a sminkes tehetséggel kimaszkírozta hullát egy babának, ezzel is utalva arra hogy a szülei hercegnőként kényeztették világéletében, mégsem érdemelte meg.
De valamit nem kalkuláltunk bele a játékunkba, mégpedig azt, hogy Gabriella rájön, hogy mi az ő bűne, hogy bizony az egykori hallgatása miatt van most itt. Arról persze nem volt fogalma, hogy ki teheti ezt vele, ezért is mesélte el az egész históriát Liam-nek, az egyetlen embernek akiben megbízott.
Sophie-val mi a fészer oldalához lapulva hallgatóztunk, és tudtuk, hogy Liam okos fiú, és az ő agyában összeállt a kép, rájött a dátumból és a helyszínből arra, hogy az egésznek a mi szüleinkhez van köze. De nem akarta elárulni Gabirellának, kiakarta előbb deríteni a teljes igazságot, hiszen nem volt biztos, hogy Louis agy én vagyok a gyilkos, esetleg ketten összefogva. Ezért hagyta ott Gabriellát, arra kérve, hogy várja őt meg, amíg ő mindent megold.
Nem engedhettem, hogy tovább éljen, túlzottan veszélyes volt, leleplezhetett volna,ezért gyorsan kellett cselekednünk, a torkánál fogva sikerült elhallgattatnunk.
Most már következhetett Gabriella, aki talán az egyik legkegyetlenebb halált érdemelte.
Csillogás és a smink mögé próbálta rejteni egész életében sötét kis titkát, de a sósav a csontjáig marta róla az álcát, lemart róla mindent.
Azt kapta amit megérdemelt, a csillaga leáldozott.
Sophie volt az aki a sósavat belecsöpögtette a tartályba, a zuhany kabint beragasztózta, nekem pedig nem volt más dolgom, mint megcsodálni a haldoklását, részvétet és félelmet színlelve, még segíteni is mepróbáltam, csak hogy minden gyanút eloszlassak a bűnösségemet illetően.
A legnevetségesebb talán az volt, hogy se neked, se Louis-nak sem fordult meg egyetlenegyszer sem a fejébe, hogy én lehetek a titokzatos Valaki, én pedig boldogan tettetem az ártatlan kislány szerepét. Felemelő érzés volt,végre én irányítottam mindent.
Én voltam a játékmester.
Sakkban tartottam mindenkit.
Barátok fordultak egymás ellen, és már az ártatlanok sem bíztak egymásban, miközben én csak csendben meghúztam magamat.
Henriett-tel Sophie számolt le, az az ő ügye volt, végre megbosszulhatta az összes sérelmét, nekem pedig nem kellett hozzá beszennyeznem a kezemet.
Ha a vele kötött megállapodáshoz tartottam volna magam, akkor Henriett után te következtél volna, mi pedig négyen életben maradunk, de nekem más terveim voltam.
Meg akartam zavarni Sophie-t, hogy utána vele is végezhessek.
Miután sikerült végre egy veszekedés után leráznom magamról Louis-t, visszarohantam a villába és az emeletről lehoztam Laura holttestét, testéről lehúztam a ruhát, és feladtam rá a sajátjaimat, ujjára felhúztam édesanyám gyűrűjét, szőke haját kopaszra borotváltam, és a saját levágott hajamat raktam a helyére.
Meggyújtottam a hullát, majd észveszejtő sikítozásba kezdtem, egészen addig amíg a közelbe értek a többiek, akkor pedig elbújtam a házban és az ablakból figyeltem az eseményeket.
 Sophie elképedt arca láttán alig tudtam megállni, hogy el ne nevessem magam, elárulva a hollétem, hiszen azt hitte, hogy rajtunk kívül még valaki gyilkol a szigeten, aki megölt engem is, és most akar vele végezni.
 Annyiban igaza is lett, hogy ő lett a következő áldozat.
Miután elaltattam Harry-t, pisztolyt fogtam a fejéhez, úgy vezettem a medencéhez, ahol megírhatta a búcsúlevelét a szerelmének, gyermeke apjának, majd kíméletlenül a halálba taszítottam őt is.
Nem volt már rá többet szükségem.
És mint ahogy a tégla szerepéhez illik, felvágott hasába köveket pakoltam, így engedtem le a medencébe, ezzel szétnyomva a még meg sem született gyermeket is.
Harry volt a legkönnyebb préda, hiszen olyan idegállapotba sikerült kergetnem, hogy még a kisujjamat sem kellett mozdítanom. Csupán egy üveg mérget készítettem ki számára, és a többit ő elvégezte magának.
Most pedig te is meg fogsz halni, már csak percek kérdése, és vége lesz a vérengzésemnek.-nézett rá az őrült tekintetével szenvedő fiúra, akit valóban csak egy hajszál választott el a mennyországtól.-Ezzel a nyilacskával ejtek magamon egy-két sebet, és Lou-nak azt fogom majd mondani, hogy te voltál mindennek a hátterében, engem pedig bezártál a pincébe, mert a rabszolgáddá akartál engem tenni, kínok kínjai közt erőszakoltál meg, és azért tettél úgy, mintha meghaltam volna, hogy félrevezess mindenkit.
De nekem sikerült kiszabadulnom, és önvédelemből leszúrni téged.
 És akkor mindent meg kapok amire csak vágytam, hiszen megbosszultam mindenkit és végeredményben boldogan megszabadulunk innen Louis-sal és éljük tovább kettesben az életünk, végre már csak velem fog foglalkozni. Olyan lesz, mint régen,
Boldogok leszünk.-fejezte be Ginger, Zayn pedig már alig tudott a szavaira koncentrálni, mégis összeszedte minden erejét, hogy feltegye utolsó kérdését, az utolsó tisztázatlan momentumot.
-És miért pont engem hagytál meg utolsónak? Miért akarsz mindent rám kenni? Miért gyűlölsz engem ennyire?-kérdezte erőtlenül.
-Amikor először megláttalak, rabul ejtetted a szívemet. Próbáltalak téged is gyűlölni, mint a többieket, de egyszerűen nem ment. Te viszont soha egy kedves szóval sem illettél, rám se néztél, mintha a világon sem lennék. Niall, Harry és Liam is mind törődtek velem egy keveset, de te egyszerűen keresztül néztél rajtam.
Tudtam, hogy bármit teszek, sohasem fogom felhívni magamra a figyelmedet, hogy sohasem leszek neked elég jó.
Melletted rondának, szürkének és jelentéktelennek éreztem magam, a maradék önbecsülésemet is a földbe tiportad. Én szerettelek Zayn.-suttogta Ginger.
-Azon a napon amikor először találkoztunk, nem csak én ejtettem rabul a szívedet, hanem te is az enyémet. Másra sem vágytam, minthogy veled legyek, de Louis nem engedte. Azt mondta, hogy te már túl sokat szenvedtél és én nem tudom azt a kapcsolatot nyújtani neked amire szükséged van, megkért, hogy tartsam magam távol tőled. Louis a legjobb barátom és be tartottam amit kért.-nyögte ki utolsó lehelletével.
 Ginger arca hirtelen lemerevedett, teljesen ledöbbent Zayn szavaitól. Meg akarta állítani a fiú halálát, meg akarta ezt az egészet akadályozni, de mint ahogy Harry sem tudta visszaforgatni az idő kerekeit, neki sem sikerült.
-Sajnálom!-borult a fiú véres mellkasára, de már késő volt. Zayn szíve végleg megállt.

Szemeit ellepték a könnyek, és a saját zokogásának hangjától nem hallotta, ahogy valaki mögé lépett.

10. Fejezet~ If you could only turn back time

Drága olvasók hát elérkezett a finálé előtti utolsó titokzatos fejezet is, az utolsó fejezet, amikor még nem lehettek biztosak a gyilkos kilétében. Nagyon megköszönném, ha most mindenki, az is aki általában nem szokott, hagyna egy kommentet a végén, hogy a 10 végig olvasott fejezet után kire tippel. Most van az utolsó lehetőség a találgatásra(: És a mostani fejezetnél szándékosan nem írom le, hogy kinek a szemszögéből van:D Érdemes minden aprócska részletet végiggondolni a legelejétől és akár újraolvasni!
 Ja és el ne felejtsétek holnap 19.30-kor TWITCAM! ( kövessetek twitteren, hogy le ne maradjatok a linkről) és ígérem, hogy nem fogtok unatkozni, mert egyáltalán nem lesz átlagos és megszokott. Jó olvasást xx

Tudta, hogy nincs túl sok esélye, tudta, hogy a előre eltervelt céllal ragadt itt a szigeten.
Hogy az eddigi nyolc áldozat, Diana, Anthony, Niall, Laura, Liam, Gabriella, Henriett és Ginger sem tudott megszabadulni a gyilkos karmai közül. 
Senki sem tudott túljárni az eszén.
Miért sikerülne pont neki? 
Mégis ott dobogott a szívében a remény aprócska csírája, a remény, hogy megbosszulhatja a szeretteit.
 A remény, hogy végre megszabadulhat ebből a rémálomból, ebből a végeláthatatlan vérengzésből és haza térhet, visszatérhet a külvilágba.
Bármennyire is rettegett belülről, nem akarta megadni a gyilkosnak azt az örömöt, hogy vele is végezhessen, hogy ő is egy legyen a sok hulla közül.
Az egyetlen értelmesnek tűnő terv az volt, ha visszamegy a házba bármiféle bizonyíték után kutatva, amiből rájöhet, hogy a maradék pár ember közül ki áll mindennek a hátterében.
 Egy kamera felvétel, egy elejtett személyes holmi, bármi...
Ahogy megindult a ház felé, ő is meglátta a köveket, amit eredetileg Harry útba igazítására rakosgatott ki a Valaki, és ő megindult ugyanazon az útvonalon.
 Nem tudhatta, hogy pár órával ezelőtt ugyanitt sétált az egyik legjobb barátja és, hogy akkor benne is ugyanolyan kételyek  csapongtak, mint most benne. Nem tudta mire számítson, nem tudta életben fog-e maradni.
Amikor felért a házhoz, a kövek mentén ő is a medence partján kötött ki és hiába halt már megannyi ember, még mindig nem tudott hozzászokni ehhez az érzéshez, az érzéshez amikor a szeme elé tárulnak az újabb halottak.
A medence alján fekvő kísértetiesen kinéző összevarrt hasú Sophie mellé most egy újabb hulla is került. És ahogy megpillantotta élettelen göndör hajú barátját, összefacsarodott a szíve.
A fiú a medence szélén hason feküdt, felsőteste meztelen volt. S a dalszöveg felirat most brutálisabb volt, mint valaha. A csupasz bőrére íródtak a szavak, amelyek az együttes egyik legmeghatóbb számának, a Moments-nek a sorait idézték.
If you could only turn back time
Ám utolsó szavacska nem tintával volt rá festve, az utolsó szavacskának, a time-nak a gyilkos sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonított. Gombostűkkel rakta ki a betűket, és a megannyi hegyes tűcske mélyen belefúródott Harry húsába.
De ő már nem tudta visszaforgatni az időkerekeit. 
Már senki sem tudta újra életre kelteni az immár tíz halottat.
Szája széléről lecsöppent a méreg, a halálos italt tartalmazó üveg pedig pár centire tőle hevert a földön. Talán ez volt a legelszomorítóbb halál mind közül.
A gyilkos nem a saját kezével végzett Harry-vel, a kisujját sem kellett mozdítania, mégis az őrületbe kergette, elvette a józan eszét majd tálcán kínálta fel neki a lehetőséget a halálra és Harry élt vele. 
Harry önmaga gyilkosa lett.
 A Valakinek sikerült elérnie, hogy a szigetre érkezésük után alig egy nappal mindenki elvesztette a személyiségét, már nem volt senki sem hű a  régi vicces, bolondos karakteréhez, mindenki egy még az árnyékától is félő sablonná változott. Egy sablonná, amit a gyilkos fejlesztett ki, és Harry-nek sem sikerült megőriznie önmagát. 
Élőhalottak lettek.
Barátságok, szerelmek rombolódtak szét, ártatlanok fordultak egymás ellen.
Talán mindenki túlélte volna, ha összefognak?
De Sophie levele már nem volt ott, ő már nem láthatta azt a bizonyítokét, amiből rájöhetett volna, hogy a lány is bűnös volt. A gyilkos azóta eltüntette, és helyette valami teljesen mást hagyott ott neki. Egy egészen másra utaló bizonyítékot.
Fásultan vette kezében a papírfecnit, amit láthatóan egy füzetből téptek ki.


2005.06.10.
Kedves Naplóm! 
Ma utoljára írok neked, mint Ella Gray, ma vagyok utoljára itthon, holnaptól minden megváltozik.
Az álmaim végre megvalósulnak, hamarabb és váratlanabbul, mint remélni mertem volna, hiszen már most tizennégy évesen vár rám Hollywood, a sztárság és a csillogás.
De ennek nagy ára volt. Hallgatnom kellett és én hallgatni fogok egészen a síromig. 
Megígértem. 
Soha senki sem fogja megtudni, hogy aznap este ki gázolta el azt az ártatlan házaspárt, s bár saját szememmel láttam mindent, a tanú vallomáson hallgattam és letagadtam mindent. Cserébe minden az enyém lesz amire csak vártam, cserébe valóra válnak az álmaim
Holnap elutazom, nevem Ella Gray-ről Gabriella Palmer-ré változik, fekete hajamat a legprofibb fodrászok  lenszőkére festik,  az új nevemet és az új arcomat  milliók fogják megismerni, végre híres leszek.
Hátrahagyom ezt a várost, a szürke hétköznapjaimat és annak az éjszakának az emlékét.
Hátrahagyom és sohasem nézek vissza. Soha...


Az írásnak itt vége szakadt, de ennyi is bőven elég volt ahhoz, hogy összeálljon számára a kép. A naplóból kitépett lap oldalán a gyilkos egy üzenetet hagyott.
Találkozzunk az erdő közepén lévő tisztáson és minden kiderül. 

***

Zayn a tisztáson állt. Sötét haját borzolta az esti szellő, szeme kifejezéstelenül fürkészte a fákat.

Várta Louis-t.

Talán ő  volt a gyilkos, aki végre utolsónak le akart számolni vele? 

Vagy talán ártatlan volt, aki az üzenet miatt jött a tisztásra, és várta hogy végre szembenézhessen a gyilkossal?

Az ágak kettényíltak, és megjelent.

Ott állt szembe egymással a gyilkos és az utolsó prédája.

9. Fejezet~ You can't be no superhuman

Az örvény beszippantotta, és ő csak zuhant, zuhant a végeláthatatlan mélységben.
Ott lent sötét volt, s a kuszán csapongó gondolatok fojtogatták, elképesztő tömegek nehezedtek rá.
Tér és idő elvesztette a jelentőségét. 
Aztán egyszer csak, vége szakadt ennek a különleges állapotnak, a felszín egyre közelebb került, s mintha egy fénycsóva pislákolt volna a magasban, mutatva az utat az ébrenlét és a remény felé.
Harry kábán rebegtette meg a szempilláit, és nagyon lassan végre ki tudta nyitni az elnehezült szemhéját. A  nap halovány narancsszín sugarai  bántották a pupilláját, feje zsongott, végtagjaiban semmi erő nem volt.
- Sophie! -mondta ki lassan, dadogva, de mintha kívülről hallotta volna a saját hangját, szokatlanul idegenül csengett. 
De nem kapott rá választ, teljesen egyedül feküdt a parton egy szikla tövében, Sophie nem volt mellette. Fel akart tápászkodni, el akart indulni, de a lábai nem engedelmeskedtek neki, mint a kocsonya csuklottak össze, és nem tudott tisztán gondolkodni sem.
Az altató amit egy titokzatos kéz belefecskendezett, nagyon erős volt. A szer azonnal hatott, egy percet sem hagyva a fiúnak, hogy szembefordulhasson a támadójával, hogy végre lehulljon róla a misztikus névtelenség, hogy végre kiderüljön az igazság. 
Hosszú órákon át teljes kómában volt, és most vissza kellett feküdnie, hogy összeszedje magát, hogy kitisztuljon a feje. 
Fél óra telt el, mire az életereje visszatért, és nem értette, hogy miért van még mindig életben.
Bárki is a gyilkos, miért nem végzett már vele rögtön? Hiszen itt volt az alkalom, altató helyett halálos mérget is döfhetett volna a bőrébe. 
Mi célja lehetett azzal, hogy elaltatja? Hiszen eddig mindenkit szívtelenül a másvilágra taszított, neki pedig megkegyelmezett.
Legalábbis egyelőre...
Sehogyan sem akart összeállni a kép, az emlékezetében is fekete lyukak tátongtak, és már azt is kezdte megkérdőjelezni, hogy Sophie-ban bízhat-e. Mi van, ha minden eddigi szava hazugság volt? Mi van, ha ő volt az aki alattomosan hátba támadta?
Már nem volt senki az ő pártján, se Louis, se Zayn és lehet, hogy Sophie sem.
Ekkor vette észre, hogy kövek vannak egy sorban elhelyezve egészen attól a helytől kezdve ahol ő feküdt, s az általuk kirakott út felfelé kanyargott a villa irányába.
Biztos volt benne, hogy a gyilkos rakta ki őket.
Hogy valahova el akarta őt vezetni. Lehet, hogy csapda volt, de a kíváncsiságtól hajtva elkezdte követni a kavicsokat. Nem volt nagy vesztenivalója, igazából csak arra vágyott, hogy végre a végére járjon ennek a szörnyű históriának.
Ahogy haladt felfelé a kövek mentén, elnevette magát. Eszébe jutott  Jancsi és Juliska, hiszen ők hagytak így maguk mögött kavicsokat, hogy megtalálják az utat. Majd  megijedt saját magától, hogy egy ilyen helyzetben képes mosolyogni, és elkomorult. Talán  megbolondult volna?
Már elérte a villát, de az út nem befelé a házba vezetett, hanem elkanyarodott a villa oldalánál, és a hátsó kertben ért végét, ahol a család hatalmas medencéje volt.
Először nem értette, hogy miért kellett idejönnie, nem vett észre semmi szokatlant, s a gyilkos sem várta őt tárt karokkal. 
Majd hirtelen meglátta.
A felismerés fájdalmától hátratántorodott, és azt kívánta, bár sohasem ébredt volna fel az altatásból.
A medence vizét rózsaszínűre színezte a vér. 
Az alján feküdt a szerelme, a lány, aki a méhében hordozta a gyermekét. 
A gyermekét, aki már sohasem fog megszületni.

A gyomrát keresztbe felvágták, hasába köveket pakoltak, majd összeöltötték a húst, és a két élettelen testet, Sophie-ét, és babáét, leengedték a medencébe, örök álomra bocsájtva mindkettejüket.
 A Grimm mesék brutális dezsavűje mutatkozott meg, s a medence szélén kövekkel volt kirakva a mostani dalszöveg részlet:
You can't be no superhuman.
Harry remegve állt, és tudta, hogy elrontotta.
Hogy sohasem mutatta ki eléggé  szerelmét, hogy sohasem vállalta fel Sophie-t, hogy mindig gyáva volt otthagyni Henriett-et érte, most pedig halott, s vele együtt az alig két és félhónapos gyermeke is, akinek a létezéséről csak tegnap óta tudott. 
Máris elvesztette.
Megfordult. Nem bírta tovább nézni a látványt, s tekintete egyből egy borítékra esett ami a medence melletti asztalon hevert, rajta nagy betűkkel ez állt: Harry-nek.
Zsibbadt ujjakkal bontotta ki a levelet, amelyet Sophie hagyott hátra neki, a betűket néhol feláztatták a lány könnyei.
Harry! 
Remélem megtalálod az üzenetem, remélem el tudsz mindent olvasni.
Az én életemből már csak percek vannak hátra, és már sohasem foglak látni. A mosolyod, a szemeid, a hajadat, hallani a hangod, érezni a csókod.
A gyilkos most a  fejemhez fogja a pisztolyt, így írok neked, és ha befejezem az utolsó mondatot, akkor vége lesz mindennek. De végülis megérdemlem a halált...
Csak szerettem volna elmondani neked, hogy sajnálok mindent. Azt, hogy rossz anyja voltam a gyerekünknek, azt, hogy még születése előtt elvágtam az életét.
Az én hibám, jól tudom.
Nem volt más lehetőségem. 
Kétségbeesett és dühös voltam, nem akartam mást, mint veled lenni, egy szép, normális családot biztosítani a babánknak, de amíg a Huntingtonok életben voltak, sohasem választottál volna engem. Hányszor mondtad, hogy csak engem szeretsz, hogy csak én számítok? Hogy kettesben megszökünk és boldogok leszünk? Tudtam, hogy nem gondoltad komolyan, hogy mindig visszatartott valami.
Amikor a gyilkos szövetséget ajánlott fel, azt hittem, hogy ez lehet az egyetlen megoldás.
 Ostoba voltam, és belementem a kegyetlen játékba. 
A segítsége voltam, és nem egy ember életének a saját kezemmel vetettem véget, mindenkit képes voltam elpusztítani, aki a boldogságunk útjában állt. 
Én voltam a tégla, a beépített ember.
Amikor tegnap végre egymásra találtunk, azt hittem befejeződött a vérengzés, hogy a gyilkos is befejezte a küldetését, és végre megkapom azt, amire vágytam. 
Téged.
A lelkiismeret-furdalás ugyan belülről marcangolt, de ahogyan rám néztél tegnap, ahogyan hozzáértél a hasamhoz, az mindenért kárpótolt.
Azt hittem, vége van a gyilkolásnak, de Ginger halálánál rá kellett döbbennem, hogy itt nem én irányítok, hogy én is csak egy eszköz voltam, és még koránt sincs semminek se vége. Hogy a  sors keze rám is lecsap, hogy nem maradhat büntetlenül az öldöklés, hogy a tündérmeséket nem nekem találták ki. 
Áldozattá váltam én is.
Remélem, egyszer majd megbocsátasz nekem, és sikerül leleplezned a valakit, akinek bármennyire is szeretném, nem írhatom le a nevét. Remélem rájössz, mielőtt késő lenne.
Szeretlek, 
Sophie


Harry kezéből kihullott az iromány, alig tudta megemészteni a szavakat.
A felismerés kegyetlenül hasított belé. A halálokat ketten okozták, a szerelme és az egyik legjobb barátja. Vagy Zayn, vagy Louis. 
Esetleg mindketten?
Az élete hirtelen értelmetlenné vált, mellkasában hatalmas űr tátongott.
Az asztalon, ahol a borítékot is találta, egy kis fiola állt, benne a zavaros folyadék kísérteties látszatot keltett. Az üvegcsére egy címkét ragasztottak, de a szöveget nem Sophie szálkás betűivel írták, hanem inkább azokhoz hasonlított amelyekkel a halottakon hagyott dalszövegek készültek.
Igyál meg és a fájdalom elmúlik!

8. Fejezet~ Can you love her more than this?

 Az éj újból leszállt, a sötétség újra a hatalma alá vonta a szigetet.
Ma hárman haltak meg.  A gyilkos nem bízta a véletlenre.
- Vajon Anyáék figyelnek minket a felhők közül? -kérdezte a vacogó Ginger Louis-t. Egy barlangban húzták meg magukat, remélve, hogy átvészelik az éjjelt.
- Biztosan. -suttogta Lou. -Ők a mi őrangyalaink, és nem hagyják, hogy bántódásunk essen. Hamarabb, mint hinnéd, meg fogunk innen szabadulni.- válaszolta, és egy pillanatra talán el is hitte a naiv szavakat.
- Hiányoznak. -csorgott végig egy könnycsepp Ginger arcán. -Eltelhetnek hosszú hónapok, évek, de minden percben éget a hiányuk. Sohasem fogom elfelejteni azt az utolsó estét. -mondta, közben idegesen csavargatta ujján az ezüstgyűrűt, amit mindig viselt, amitől soha egy percre sem vált meg. 
Az édesanyjáé volt, ez volt az egyetlen értéktárgy, amit a rendőrök meg tudtak menteni nekik. A gyűrű belsejében négy kezdőbetű volt belekarcolva, a család tagjainak  kezdőbetűje. L, mint Louis, G, mint Ginger, V, mint Veronica és D, mint Dean. Amikor hordta, úgy érezte, hogy a szülei még mindig vele vannak, mintha ők irányítanák minden lépését, minden mozdulatát.
- Egyszerűen nem tudok bele gondolni, ki teheti ezt a rengeteg szörnyűséget. Ki lehet az, aki mindennek a hátterében áll? -gondolkodott Lou. -Zayn, Harry és Sophie. Miért tenné bármelyikük is?
- Már csak egymásban bízhatunk. -nézett rá komolyan Ginger, és mindketten tudták, hogy ebben a helyzetben, már nem tudhatod, hogy mikor fordul ellened egy barátod.
- Aludj, ki kell pihenned magadat. Én addig vigyázok rád.
- De nagyon éhes vagyok.-nyafogta a lány.
- Most már ki kell bírnod, nem mehetünk ma már sehova, kész öngyilkosság lenne. Majd holnap reggel szerzünk ennivalót. -mondta Louis, húga pedig engedelmes befészkelte magát a hideg kövön. Louis halkan énekelni kezdett neki.

Az altatódal betöltötte a barlang csendjét, majd lassan ő is álomba merült.
Aznap este még öt szív dobbant ritmusra, aznap még öten hajtották fejüket álomra...

***

 Amikor reggel felébredtek, a tegnap esti testvéri egyetértésnek már nyoma sem volt. A nyirkos barlangban töltött este mindkettejüket megviselte. Az éhség a gyomrukat, a félelem pedig a torkukat mardosta. Ahogy az álom biztonságos világa szertefoszlott, újra bele kellett csöppenniük a kegyetlen játékba.

- Vissza kell mennünk a házba reggeliért, én már nem bírom tovább.

- A ház az utolsó hely, ahova vissza fogunk menni. A legtöbb ember ott vesztette az életét, és a gyilkos is valószínűleg ott tanyázik. -szólt Louis.

- Akkor tudsz jobbat?

- Az erdőben is biztosan találunk valami bogyót.

- Persze, és aztán meg sem kell várnunk, hogy a gyilkos megtaláljon minket, mert idő előtt megmérgezzük magunkat. Szó sincs róla, hogy én bármit is megegyek itt az erdőben.

- Mindig is makacs és erőszakos voltál, mi lenne, ha egyszer az életben hallgatnál rám? Olyan nehezedre esne? Úgyhogy most tegyél le erről az ötletről, mert nem fogunk vissza menni.

- Lehet, hogy te nem fog visszamenni, de én igen.

- Azt megnézem, hogy hogyan boldogulsz majd egyedül.

- Egész jól boldogultam az elmúlt években is egyedül, amíg te élvezted a sztárságot. -vágta a fejéhez feldúltan, majd sarkon fordult, és nagy léptekkel indult meg a ház felé.
 Louis pár pillanatig habozva álldogált, nem tudta, hogy kövesse-e, vagy sem.
Végül az egója győzedelmeskedett, és ahelyett, hogy Ginger után szaladt volna, a másik irányba fordult.
Végzetes hibát követett el...

***

 A szigeten néma csönd uralkodott, senki sem akarta felfedni hollétét.

A nap már magasan járt az égen, a forróság hullámai elöntötték az életben maradottakat.

Minden békés és nyugodt volt. 

Túl békés és túl nyugodt.

Aztán, mint derült égből a villámcsapás, hátborzongató sikítás rázta fel a csöndet, majd hatalmas füstoszlop szállt fel a villa irányából, és a nyugalomnak azon nyomban vége szakadt.

A füst egyre nagyobb lett, és a torokhangú ordibálás egyre fájdalmasabbá, egyre pánikszerűbbé vált, és a jajkiáltás végül szavakká állt össze.

- Louis!Louis!Louis! -kiabálta a haldokló. 

Louis, Harry és Sophie a sziget legkülönbözőbb pontjairól siettek lélekszakadva a házhoz, de addigra a kiáltások már abbamaradtak.

Elkéstek.

Az égett hús szaga a levegőben terjengett, a vörös tüzelő lángok kegyetlenül ölelték körbe Ginger aprócska testét. A tűz teljesen a hatalmába kerítette.

Hosszú vörös haja, még meg-meg csillant a tűz karmai között, de a bőre lassan szénné változott.

Louis hörögve, sírva próbált segíteni, saját ruháival eloltani, de pontosan tudta, hogy a húgát örökre elvesztette.

A lángok végre alábbhagytak, s Louis rázkódva guggolt le a holttesthez, tudta, hogy sohasem szabadott volna Gingert elengednie.

A halála az ő lelkén száradt.

A megfeketedett ujjakról lecsúsztatta a forró ezüstgyűrűt, és a szívéhez szorította, közben Harry megpróbálta biztatóan átölelnie, de fogalma sem volt, mit tehetne egy ilyen helyzetben.

A földön egy megperzselt szélű lap hevert, rajta az utalással:

Can you love her more than this?

Ekkor vették észre, hogy Zayn nem volt köztük. Ő nem volt sehol sem.

Sophie arcára kiült a rettegés, Harry után Ginger-t érezte magához a legközelebb a szigeten, és a halála teljesen megrázta, látszott rajta, hogy szörnyű gondolatok gyötrik. Míg egyszer csak már nem bírta tovább, és se szó se beszéd elkezdett rohanni a part felé.

Harry lesokkolt, és bár majd megszakadt a szíve, hogy egyedül hagyja a szenvedő Louis-t, Sophie sorsa is fontos volt, utána kellett mennie.

- Itt hagysz egy idegenért?-szólt utána csalódottan Louis, Harry pedig megtorpant. Nagy zöld szemei hatalmasra nyíltak, és érezte, elérkezett a pillanat, hogy a titkát napvilágra hozza.

- Ő nem egy idegen, ő a leendő gyermekem anyja. -suttogta, majd rohanni kezdett ő is a part felé, hátrahagyva a letaglózott barátját.

Sophie-t egy sziklán ülve találta meg. Remegett.

- Jól vagy? -tette fel a lehető legnevetségesebb kérdést az adott szituációban.

- Harry, én én.. -akadozott a nyelve. -Én leszek a következő! Tudom, érzem!

- Addig nem, amíg együtt vagyunk.

- Nincs menekvés. -válaszolta rettegve, de hirtelen megrezzent valami a mögöttük lévő bozótban, és hátraugrottak mindketten. De nem volt ott semmi.

- Biztos csak egy kis állat volt. -csókolta meg Harry védelmezőn, Sophie pedig átkarolta a hátát.

Ebben a pillanatban egy injekciós tű fúródott Harry bordái közé, s a világ elsötétült számára...

7. Fejezet~Words cut like knives

 A sötét erdő sűrű lombjai között, nemigen lehetett kiigazodni. A sziget burjánzó fái, mint egy hatalmas őserdő nyúltak el, s a rengeteg közepén lévő aprócska házikó láthatatlan maradt a kívülálló szemek elől.
 A kunyhót annak idején még Anthony Huntington építette, hogy ha esetleg vadászni szottyanna kedve, akkor itt kifújhassa magát, vagy ha egy kis magányra vágyna a családja elől.
Itt húzta meg magát  Henriett, elvileg az egyetlen élő ember, aki tudott az erdei lakhely létezéséről.
Azt hitte, itt biztonságban lehet, hogy itt senki nem találhat rá.
Szemeiben őrült kéj csillant meg, ahogy szenvedélyesen végigsimított a falon logó vadászpuskákon.
 Ölni akart, életeket kioltani. Megbosszulni a Huntington-okat.
A semmire nem jó, álszent barátját Harry-t, a másik két bandatagot, akiknek még a nevét sem jegyezte meg, a vörös hajú kis nyafka testvért, meg azt az  idegesítő sminkes lányt. 
Mindegyiket.
 Anyja és apja már nem éltek, a húga sem, ami azt jelentette, hogy az egész sziget az övé volt. De nem csak a sziget, hanem az egész vagyon, a hatalmas örökség, a mesés gazdaság. Nem hagyhatta, hogy rajta kívül bárki is élve elhagyja a szigetet. 
Senki nem érdemelte meg.
Egy gyönyörű mogyorószín puskára esett a választása. Az apja kedvencére.
Leakasztotta a falról, és a vállára csapta, majd megindult, hogy felkeresse leendő áldozatait.
Nem tudhatta még, hogy az utolsó lépéseit tette meg az életében.
A Valaki, a ház külső falának lapulva várt. 
Várta a vadat, hogy végre elhagyja a biztonságot nyújtó odvát.
Várta Henriett-et.
 Ahogy kilépett az ajtón a lány, ő nem tétovázhatott, rögtön cselekednie kellett, esélyt sem adva arra, hogy elsüthesse a fegyverét. 
Hang nélkül lopózott mögé, karjaival megemelte a hatalmas baltát.
A pengén megcsillant a levelek között beszűrődött aprócska napsugár, majd lesújtott vele.
A sötét vörös vér beszennyezte a tiszta a fémet, de a csapás nem volt halálos. 
Henriett összerogyott, nyakán egy hatalmas lyuk éktelenkedett, már csak percek voltak hátra az életéből. Fájdalomtól könnyező szemeit a támadójára emelte, hogy megláthassa az arcát.
- Hát te?-nyögte elképesztő undorral a hangjában, és utolsó erejével megpróbálta leköpni, de nyál helyett csak vér fröcsögött a szájából.
A balta újból lecsapott, s ezúttal egy szemernyi esélyt sem hagyott a túlélésre.
Az utolsó Huntington feje levált a testéről, a vérrel bepiszkolt szőke hajas fej a fűbe gurult.
A gyilkos arcán kaján mosoly ült ki, élvezettel szemlélte a művét.
Végre halott volt a lány, akinek szavai mint kések fúródtak mások szívébe, aki sohasem szeretett igazán senkit. Sem a szüleit, sem Laura-t, sem Harry-t. 
A gyilkosnak logikusan kellett gondolkoznia, tudta, hogy ide kell csődítenie a maradék társaságot, hogy tudomást szerezzenek a halálesetről.
A halott fejet elhelyezte biztonságos távolságban és ráakasztotta a ráillő dalszöveget. A fej nélküli véres, vékony testet pedig behurcolta a kunyhóba. 
A szoba közepére szórta az összes puskaport, amit csak talált, egy jó nagy kupacot létesítve, és belehelyezte az előre odakészített, több, mint egy méter hosszúságú gyújtózsinórt.
Meggyújtotta a legvégét, majd rohanni kezdett, ki a házból, hogy épbőrrel megússza a perceken belül bekövetkező hatalmas robbanást. Öt perce volt, hogy minél messzebbre érjen, de gyorsan futott, a lábai bírták a tempót.
 Amikor az eszméletlen hangos robaj felverte a sziget csöndjét, ő már árkon-bokron túl volt.
A madarak pánikszerűen rebbentek fel az égre, az erdő összes állata rohanva menekült onnan. 
A füst felcsapott az égre.
Egy fatörzs mögé bújt, itt várta be a többieket, akikre nem kellett sokáig várakozni. A terve bevált.
Mindenki belevetette magát az erdőbe, hogy megnézzék mi történt, hogy ki vesztette életét a robbanás folyamán. Neki pedig már csak annyi volt a dolga, hogy újból felöltse az álarcát, és mintha mit sem tett volna, csatlakozzon a társasághoz.

***

- Jézusom!-kiáltott fel lihegve Ginger, ahogy a bátyjával elsőként érkeztek a tetthelyre. A nagy robbanás a magasba röpítette az aprócska kunyhót, felégetve, elpusztítva mindent, ami a közelébe volt.

- Mégis ki halhatott most meg?-kérdezte félve Lou, és csak bízni tudott abban, hogy nem Harry volt az.

 De alig telt el pár perc és előbukkantak a várva várt göndör fürtök. 

Harry arcát, és egész testét sár és kosz borította, nadrágja széle enyhén parázslott.

- Már megint mi történt?-kérdezte halálra váltan, de a Tomlinson testvérek közül egyikük sem tudott rá választ adni.

 Nem sokkal később futva, remegve érkezett a helyszínre Sophie, bő, lenge inge meg volt szaggatva, s halálra váltan csatlakozott be a felettébb felemelő találgatásokba, miszerint ki lehet a legújabb halott.

- Zayn?-kérdezte Harry.

- Már órák óta nem láttuk őt.-válaszolt Ginger.

- Amint Gabriella meghalt, szétváltunk.-tette hozzá Louis is.

- Gabriella halott?-kérdezte elképedve Sophie és Harry, akik nem voltak jelen a díva kíméletlen haldoklásánál, de mielőtt Louis-ék elmesélhették volna a hátborzongató történteket, egy újabb alak bukkant elő a fák közül.

-Én élek. De ő már nem.-lépett elő Zayn, kezében Henriett fejét tartotta. A vér rácsöpögött a fiú kezeire, s a szőke tincsek leomlottak az ujjai között. A nyakára egy fehér szalag volt kötve, rajta az írás:

Words cut like knifes-Like i cut your neck

 Mindenki elborzadva ugrott vissza, Ginger öklendezni kezdett, Harry pedig hitetlenül vette át Zayn-től a egykori barátnője a fejét. 

Nem kiabált, nem kezdett sírni, nem is ájult el, csak egy halk imát mormolt el.

A vér szaga összekeveredett a robbanás füstjével, és azok, akik még ártatlanul álltak, tudták, hogy nincs sok idejük hátra, hogy a szűkölő körben bármikor rájuk eshet a sor. 

Már csak öten maradtak.

Kiderült a halott kiléte, a gyűlés véget ért, s ők újból szétszóródtak, bármiféle menedéket keresve.

***

- Ne aggódj, minden rendben lesz!-mondta Harry Sophie-nak egy sötét zugban, miután már mindenki elment, mikor már senki nem hallhatta őket. Felhúzta a lány bő ingét, és így napvilágra került a már enyhén gömbölyödő hasa. 

Hosszú ujjaival lágyan megcirógatta a domborulatot.

- Mindketten rendben lesztek. -suttogta.

6. Fejezet~ You do need makeup to cover up

- Eltűntek!-ébresztgette fojtott hangon Sophie a többieket, Zayn-t, Louis-t és Ginger-t, akik a homokban aludtak, és most zaklatottan kezdtek magukhoz térni Sophie hangjára.
- Kik? Kik tűntek el?-kérdezte a karikás szemű Ginger, haja teljesen összegubancolódott a földön.
- Liam és Gabriella. -válaszolt a lány.
- Ó, ők biztosan csak visszamentek fürödni a házba. Gabriella egész tegnap arról nyafogott, hogy ő egy percig sem bírja tovább zuhanyzás nélkül, csak a sötétben már félt vissza menni. -mondta fáradt hangon Louis. -Gondolom kapva kapott az alkalmon, Liam meg elkísérte, mindig is szeretett korán kelni.
- De mi van, ha történt velük valami? -kérdezte Zayn, és sajnos a többieknek is be kellett látniuk, hogy jelen esetben, bármi megtörténhetett, és hiába igyekeznek elfelejteni, hol vannak valójában, a rémálom még mindig nem ért véget, és valahogy mindenki sejtette, hogy még nem folyt elég vér.
- Lehet, hogy tényleg az lenne a legjobb, ha megkeresnénk őket.-egyezett bele Louis.-Négyen vagyunk, ha együtt maradunk, akkor nem eshet bajunk.
- Úgyis vissza kell mennünk a házba vízért, meg valami ennivalóért.-kontrázott a testvére is.
- Jól esne már egy kis répa-igyekezett elviccelni a helyzetet Lou, úgyhogy mind a négyen összeszedelőzködtek, lesöpörték magukról a homokot, és megindultak a villa felé.
Tudták, hogy a viszonylag nyugodt éjszaka után az őrület újból elkezdődik.
Hamarabb, mint hinni merték.
 Zayn ment leghátul, jó pár lépéssel lemaradva a többiektől. Kezeit ökölbe kellett, hogy szorítsa, hogy meggátolja a remegést.
A lelkiismeret-furdalás mardosta?
Vagy valami egészen más?
És vajon ez a négy ember feltétel nélkül megbízhatott egymásban? A két bandatag, az egyikük húga és a sminkesük.
Talán ők lennének a jó osztag, aki végül összetartva legyőzi a gonoszt?
 Még fel sem értek a házhoz, amikor a az út végén megláttak egy feléjük rohanó alakot, aki megtorpant egy kicsit, amikor észrevette a felé közelítő társaságot.
 Szőke hajáról, modell alkatáról és a magassarkú  cipőjéről, már a távolból felismerték Gabriella alakját.
Ám Liam nem volt vele.
- Megtaláltam!-visított messziről, tűsarkain már nem billegtette magabiztosan magát, inkább szerencsétlenül bukdácsolt az úton, látszott rajta, hogy idegei már nem sokáig bírják.
- Liam halott! Megfojtották.-folytatta a kiabálást, és elborult arcával,  összevissza kenődött szemfestékével, egészen ijesztő látványt nyújtott.
- Halott?-kérdezte letaglózva Zayn, most már nem tudta palástolni a remegését, egész teste rázkódott, térdei összecsuklottak, ahogy a porba rogyott. Louis megpróbálta felsegíteni a barátját, de közben az ő könnyei is megeredtek, bármennyire igyekezett erősnek tűnni a húga előtt.
Liam volt a második bandatag akit elvesztettek, és a tehetetlenség őrjítővé vált.
Hogy nem tudsz segíteni, nem tudod megmenteni a számodra fontos embereket, hogy a folyamat megállíthatatlan.
A gyilkos eszén nem lehet túljárni, és csak egy bábu vagy a sakktábláján, egyedül ő dönti el, mikor akar kiütni a pályáról.
- Nem bírom, le kell mosnom magamról a halál szagát. Én ehhez az egészhez gyenge vagyok.-zokogta tovább Gabriella.
- Meg kell keresnem Harry-t!-csapott a homlokához Sophie.-Azzal a kíméletlen Huntington lánnyal nincs biztonságban az erdőben, nem engedhetem, hogy ő is úgy végezze, mint Liam. Lehet, hogy már nincs is életben.-szipogta, Ginger pedig megölelte.
- Nekünk itt kell maradnunk elásni Liam-et.-karolta át egymást Zayn és Louis, akik tisztában voltak azzal, hogy öngyilkosság lenne most bevetni magukat a lombok közé, és talán a tettest nem Henriett személyében kell keresni. Talán a tettes ott áll közöttük.
A tettes, aki megfojtotta Liam-et, majd sírást színlelve eléjük futott, közölve a hírt.
- Én elkísérem Sophie-t.-javasolta Ginger.
- Szó sincs róla!-kiabált vele a bátyja. -Aztán majd téged is holtan talállak, mielőtt megmenthetnélek.
-De szegény Sophie miattam került ebbe a borzasztó helyzetbe, én hívtam meg, az a minimum, hogy most segítsek neki.-veszekedett vele Ginger.
- Ginger, a téma le van zárva, te nem mész sehova, és Sophie-nak sem kötelező.
 De a barna hajú lány hajthatatlan volt. Harry iránti szerelme és az aggódása felülkerekedett minden félelmén és a józan eszén is. 
Egyedül vágott hát neki, hogy felkutassa.
- Én megyek, muszáj megtisztítanom magam ettől a rettenettől.-mondta Gabriella, és, ahogy Zayn, Ginger és Louis hárman egymásra néztek, tekintetükből tükröződött, hogy egyáltalán nem dőltek be a lány színjátékának, hogy majdnem biztosak a bűnösségében.
- Kedvelted Liam-et, nem?-kérdezte tőle Ginger. -Akkor legalább vedd a fáradságot, és segíts eltemetni.-mondta, Gabriella pedig nem ellenkezett. Elindult afelé a hely felé, ahol a hullát hagyta, a többiek pedig egy kis távolságból követték.
- Ő az.-szögezte le egyből Louis, ahogy hallótávolságon kívül került.-Mégis mivel magyarázza azt, hogy éppen arra flangált, pont abban az időben, amikor a halál bekövetkezett? Ha ártatlan lenne, akkor ott aludt volna végig mellettünk a homokban a parton. Mindig is éreztem, hogy ez a beképzelt liba rejteget valamit.
-Liam bizalmába férkőzött, az ujjai köré csavarta, majd puff, végzett vele.-szólt Ginger is.
- Valószínűleg, vissza akart érni, mielőtt felébredünk, de keresztülhúztuk a számításait, és gyorsan taktikát kellett váltania.-kapcsolódott be a beszélgetésbe Zayn, de nagyon nehezére esett kipréselni magából a szavakat.
 Liam a legjobb barátja volt, és az utolsó mondatok, amiket hozzáintézett, nem feltétlenül voltak sem kedvesek, sem szeretetteljesek.
- Csőbe kell húznunk. Mi hárman vagyunk, ő egyedül, s ha ügyesek vagyunk, véget vethetünk ennek a vérengzésnek.-kezdte a tervet Lou.
- De mi van, ha mégsem ő az? Nem ronthatunk rá, nem ölhetjük meg.-taglózott le Ginger, mert érezte, hogy bátyja és Zayn sok mindenre képesek lennének az ügy érdekében.
- A legjobb lenne, ha majd követnénk, vissza a házban, és amikor elmegy fürödni, egyszerűen bezárjuk a helyiségbe, hogy ne tudjon kijutni.-javasolta Zayn, és ebben a viszonylag kíméletes módszerben mindannyian megegyeztek.
Ám a fészer elé érve, nem voltak lelkileg felkészülve arra, hogy megpillantsák a mozdulatlanul, kitekert pózban fekvő barátjukat.
Liam arca halványkék volt, nyaka vöröslött a szorítástól, mellette pedig természetesen ott díszelgett a gyilkos újabb üzenete, a One Thing-ből kiollózott részlet. 
Így már nem is tűnt olyan kísértetiesnek, most már, hogy tudták kitől származik.
Néma csöndben hintették a testre a földet, egyedül Gabriella jajgatása törte meg azt néha, és a fiúknak úgy kellett visszafogniuk magukat, hogy ne vessék magukat már most az életeket kioltó nőszemélyre.
Miután végeztek, Gabriella megindult a ház felé, és a csapatnak elérkezett az ideje.
Az idő, hogy cselekedjenek.
Halkan, észrevétlenül követték a lányt, ügyelve arra, hogy nehogy feltűnőek legyenek.
A szőkeség bevonult a villába, és a földszinti fürdőszoba felé vette az irányt, abba a helyiségbe, amelyikben nem lebegett a szétmállott házaspár maradványa.
Magára csukta az ajtót, de a zárat nem fordította el, a kulcs kívül volt. 
Ő pedig elkövette azt a végzetes hibát, hogy nem vette észre.
Louis-ék az ajtóra tapasztották a fülüket. Hallották ahogy ledobálja magáról a ruháit, ahogy belép a  zuhanyzóba, ahogy magára húzza a kabin ajtaját.
Megnyitotta a vízcsapot.
A víz megindult a zuhanyrózsából.
És ekkor fülsiketítő, vérfagyasztó sikoly, vagy inkább hörgő ordibálás tört fel a torkából. 
A hangja tele volt fájdalommal, pánikkal és halálfélelemmel.
Minden erejével igyekezett kinyitni a kabin ajtaját, de azt valaki gondosan összeragasztózta.
Gabriella a zuhanyzóba ragadt, és kínokkal teli visítása nem maradt abba.
Zayn-ék értetlenül rontottak be utána fürdőszobába, de ahogy beléptek az  átlátszó tolóajtón át pontosan látták, ahogy a meztelenül vonagló lányra zúdul a csapból a folyadék, ami nem víz volt.
A vegyszer, ami feltehetően sósav volt, felmarta a húsát, a csontjáig égette a bőrét, a szeme pedig kifolyt.
Ginger minden erejéből próbált neki segíteni, de gyönge női karjai nem tudták felfeszíteni a zárt ajtót, majd Lou félrelökte, de ő sem tudta megmenteni.
Életük talán legszörnyűbb tizenöt perce következett, hiszen ott élőben kellett végignézniük a sztár haldoklását, ahogy a sósav végleg végez vele.
Már megint tehetetlenek voltak, de otthagyni sem volt szívük. 
Befogott füllel próbálták átvészelni az utolsó perceket.
Gabriella végső panaszkiáltásait visszhangozták a csempék, majd a felismerhetetlenné roncsolódott lány teste  nem mozdult többet.
Az első számú gyanúsított  meghalt. 
Meghalt az, akiben biztosak voltak, hogy ő áll mindennek a hátterében. Kiderült, hogy ő is csak egy aprócska bábu volt az igazi gyilkos játéktábláján. 
Hogy ártatlan volt.
Talán az erdőben bujkálók közül tért vissza valaki, folytatni a játszmáját?
Közben Ginger szeme megakadt a fogasra felakasztott törülközőn. Óvatosan leemelte onnan.
A sötétkék frottír anyagba hipóval volt kifehérítve az írás:
You do need makeup to cover up