2. Fejezet~Take them to another world

    Mindenki a hatalmas emeleti fürdőszobában toporgott, félelem és káosz uralkodott mindenütt, az alkoholszag belengte az egész helyiséget.
A szülők előkerültek.
Előkerültek, de nem voltak már életben. A csurig töltött fürdőkádba voltak mindketten belefojtva. Diana szőke haja összekeveredett a férje barna tincseivel. Laura zokogva, visítozva vonaglott a kövön, Henriett pedig összeroskadva, kifejezéstelen arccal bámult maga elé, Gabriella úgyszintén a könnyeivel küszködve hisztériázott.
- Anya!Apa! -kiabálta vég nélkül a szavakat Laura, de a szülei már nem válaszoltak neki, ők már sohasem fognak.
- Miért? -kérdezte Henriett, s a hideg csempék visszhangozták ezt az egyetlen aprócska kérdőszót, amire mindenki kíváncsi volt, de senki sem tudott rá választ adni.
 A többiek ledermedve állták körül a kádat, és a két lányt. Nem értették, mi folyik itt. Harry védelmezőn átkarolta Henriett-et, de az durván lerázta magáról a karját.
- Alkohol.-konstatálta Liam, amire már mindenki rájött. A fürdőkád tömény szesszel volt teletöltve. A tükörre Diana rúzsával volt felírva egy üzenet. A gyilkos üzenete.
Take them to another world
- Mint a dalszövegünkben .-borzongott meg Niall, Louis pedig eltakarta a húga szemét.
- Ezt neked nem kell látnod. -suttogta a holtsápadt Ginger-nek. Ők ketten pontosan át tudták érezni, mit érezhet most a két lány. Louis tizenhárom éves volt, a kicsi Ginger pedig épp akkor töltötte be a tizedik életévét. Egyszerű, boldog életet éltek a családjukkal, nem voltak se gazdagok, se híresek, se különlegesek, de mindenük megvolt, ami szükséges. Apa, Anya, fiú, lány, aprócska takaros ház a város végén. Aztán egy nap hirtelen, minden előzetes jel nélkül, összeomlott az idilli életük. A gyerekek otthon maradtak tanulni, a szülők pedig elindultak a szokásos mindennapi futásukra, de sohasem tértek vissza.
Ittas vezetés áldozatai lettek, közölte az árván maradt gyerekekkel a rendőr, a bűnös pedig meg sem állt, hogy segítsen, szívtelenül továbbhajtott, és hátrahagyta a két elgázolt testet.
- Mintha nekem is az apám lett volna. -sírta Gabriella. Alapozója sűrű patakokban folyt végig az arcán, a sminkje teljesen elkenődött, és most így emberibb volt, mint valaha. Liam biztatóan megszorította az kezét, látszott rajta, hogy nem tudja, hogyan segíthetne Gabriellán, hogy enyhíthetne a lány fájdalmán.
Vajon valódiak voltak a könnyei?
- De ki lehetett az? -kérdezte Harry, ahogy továbbra is letaglózva figyelte egykori producerük mozdulatlan testét, a férfiét, aki a főnökük volt, a férfiét, aki a barátnőjének az apja volt, a férfiét, aki pár órája még mosolyogva beszélt hozzájuk.
- Bárki is volt, esküszöm, megölöm!-kiabált Laura, szemeiben az őrület fénye csillant meg, Zayn-nek kellett melléugrania, és csitítva visszafognia.
- Itt van köztünk! -ejtette ki kíméletlenül a szavakat Henriett, amit mindenki sejtett, de senki sem mert eddig hangosan kimondani. -Nem lehet máshol, a szigeten csak mi vagyunk, a szüleim gyilkosa itt áll köztünk. -nézett végig jelentőségteljesen a társaságon.
 Zavartság alakult ki, a tekintetek tele voltak gyanakvással, félelemmel és bizonytalansággal, ahogy végignéztek a többieken, mindegyikük fejébe ott zakatolt: Ki lehetett?
 Sophie a kezeit tördelve állt az ajtóban, egészen eddig egy árva szót sem szólt, és ahogy Harry ráemelte a tekintetét, ott csillogott benne a kétely és a vád.
 - Azonnal segítséget kell hívnunk! -vette kézbe az irányítást Liam.
- El akarok tűnni innen, haza akarok menni! -mondta Gabriella, és ezzel a kijelentésével mindenki egyetértett. Csak el innen, el ebből a pokolból, ebből a horrorisztikus atmoszférából.
- A helikopter! -jutott eszébe Niall-nak a gondolat, ami az egyetlen menekvést nyújthatta volna.
- De mi legyen...velük? -nézett a kád felé enyhe undorral Zayn, karjaiban még mindig a remegő Laura-t tartotta.
- Azt hiszem, most az a legfontosabb, hogy megszabaduljunk innen, és a külvilág tudtára adjuk a történteket. -motyogta Louis, látszott rajta, hogy igyekszik erős maradni, de mélyen legbelül a saját emlékeivel küzd, és nagyon megviseli a látvány.
 Mindannyian kirohantak a partra, de a helikopter sehol sem volt. Egyedül a tenger zord hullámai és a végtelen kékség látványa fogadta őket. Egy árva hajó sem horgonyzott a kikötőben.
Egyedül voltak. Egyedül, elzárva a külvilágtól.
Összezárva a gyilkossal.
- Még mindig nincs térerő! -mondta lassan Harry, és kezdtek rádöbbenni, hogy kelepcébe kerültek, hogy sehogyan sem tudják felvenni a kapcsolatot az emberekkel. Gabriella újabb hisztériába kezdett, ami összekeveredett Laura folyamatos jajgatásával, aminek egyvelege csak rontott az egész helyzeten.
- Vissza kell mennünk a házba! -javasolta Sophie.
- Én nem bírom ki az éjszakát veletek! -nézett végig a többieken mérhetetlen megvetéssel Henriett, és valamilyen szinte igaza is volt.
 Ám végül senkinek sem fűlt a foga a bozótos, sötét, ijesztő erdőrengetegben töltenie az estét, és a kietlen part sem nyújtott volna nagyobb biztonságot.
 Némán, szótlanul kucorodtak le nyugovóra a ház távolabbi sarkaiban, minél messzebb a fürdőszobától, ahol még mindig ott lebegett Diana és Anthony. A vacsorához, még Niall-nek sem volt gusztusa.
- Louis! -súgta remegő hangon Ginger a testvérének. -Valamit el szeretnék mondani. -mondta, és egy csöndes helyre húzta, kicsit messzebb a többiektől.
- Amikor ti a parton szórakoztatok, én egyedül írtam a blogomat egy nyugágyban, félszemmel láttam, hogy Laura, Zayn és Niall eleinte hárman beszélgetnek, aztán Laura valamit mondhatott Niall-nak, mert ő sértetten elrohant a ház felé, és utána már nem láttam többet.
- Ginger, tudom, hogy idegtépő ez a helyzet, de nem gyanúsíthatod meg, pont az egyik legjobb barátomat. -csóválta a fejét Louis, de látszott, hogy elgondolkodott a hallottakon.
- Én csak elmondtam, amit láttam, gondoltam, most minden infó fontos lehet. -vonta meg a vállát a lány.

***

 Ahogy leszállt az éj, mindenki azt hitte, hogy képtelen lesz majd álomba szenderülni az adott körülmények között, de végül mégis sikerült mindenkinek. 

Majdnem mindenkinek.

 Reggel az első madár csiripelésére ébredt mindenki. Az asztalt valaki már megterítette, a reggeli tálalva volt, az édeskés hús illata ott lengett a levegőben.

 De az asztalon csak kilenc tányér díszelgett, mindegyikre ki volt már szedve a különösen fénylő,  vöröses hús.

Valaki hiányzott...